Bush újabb szankciókkal fenyegeti Szudánt

Vágólapra másolva!
George Bush amerikai elnök szerdán arra figyelmeztette Szudánt, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be, illetve más büntetőintézkedéseket is megfontol, ha Kartúm nem tesz konkrét lépéseket a dárfúri erőszak megfékezésére.
Vágólapra másolva!

A washingtoni Holokauszt múzeumban mondott beszédében Bush kijelentette: több időt ad Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak az Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni elnökkel folytatandó tárgyalásokra. Hozzátette ugyanakkor, hogy türelme fogytán van.

"Besir elnöknek meg kell ragadnia az utolsó esélyt azzal, hogy válaszol a világszervezet vezetőjének javaslataira és teljesíti a nemzetközi közösség követeléseit." Engedélyeznie kell az ENSZ támogató erőknek a telepítését, az ENSZ és Afrikai Unió békefenntartóinak odavezénylését, be kell szüntetnie a fegyveres törzsi csoportok támogatását, tárgyalnia kell a felkelők vezetőivel és meg kell engednie, hogy a humanitárius segélyek eljussanak a dárfúri emberekhez - sorolta a követeléseket Bush, s megjegyezte, "amennyiben Besir nem teljesíti vállalt kötelezettségeit, az Egyesült Államok lépni fog".

A dárfúri konfliktus hátterében alapvetően a helyi fekete bőrű, földműves lakosság és a nomád arab törzsek közti torzsalkodások állnak, amelyek tétje a föld és a vízlelőhelyek használata. A mostani válság 2003 februárjában kezdődött, amikor a helyi fekete bőrű, földműves lakosság egyes fegyveres csoportjai harcokba keveredtek a kormány hadseregének alakulataival és a kormány által támogatott nomád arab törzsi milíciák fegyveres osztagaival.

Nemzetközi emberjogi és humanitárius szervezetek adatai szerint a nomád arab törzsi milíciák - a dzsandzsavíd milíciák - terrorizálják a helyi földműves lakosságot, öldöklés, nemi erőszak, fosztogatás jellemzi tevékenységüket.