Oroszország szerint megbukott az Ahtisaari-terv

Vágólapra másolva!
Elveszettnek nevezte a Koszovónak ellenőrzött függetlenséget megszavazó Ahtisaari-tervet csütörtökön Belgrádban az orosz külügyminiszter, s már előre a NATO-vezetésű nemzetközi békefenntartó erőkre hárította a felelősséget azért, ha a dél-szerbiai tartományban újból fellángol az erőszak.
Vágólapra másolva!

Gyakorlatilag megbukottnak nevezte Martti Ahtisaari ENSZ-közvetítő tervét Koszovó ellenőrzött függetlenségéről Belgrádban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A kudarc okát Lavrov abban látja, hogy nem vették figyelembe az egyik fél, a szerbek érdekeit, és hogy "megpróbáltak rájuk erőltetni egy megoldást, állítólag az ENSZ nevében".

"Egyes esetekben kudarcot vallanak a nemzetközi közösség erőfeszítései (hogy közelítsék egymáshoz a tárgyaló felek álláspontját), így megbukott Kofi Annan (volt ENSZ-főtitkár) ciprusi terve, ahogy gyakorlatilag megbukott már Ahtisaari terve is" - fogalmazott Vojislav Kostunica szerb miniszterelnökkel folytatott tárgyalásai után.

Az orosz külügyminiszter újságírói kérdésre visszautalt azokra a közelmúltban elhangzott amerikai és nyugat-európai nyilatkozatokra, amelyek szerint függetlenséget kell adni a többségében albánok lakta Koszovónak, mert különben a tartományban újból fellángol az erőszak.

Szergej Lavrov szerint Koszovó függetlenségének egyoldalú - az ENSZ BT erre vonatkozó határozata nélküli - elismeréséről beszélni, egyben az erőszakos cselekmények lehetőségét felvázolni nem más, mint zsarolás.

Lavrov emlékeztetett rá, hogy Koszovóban 1999 óta NATO-irányítású nemzetközi békefenntartó erő állomásozik - a KFOR. "Elegendő erejük és eszközük van ahhoz, hogy erejét vegyék az erőszaknak. Ha nem tudnak megbirkózni a problémával, az az ő problémájuk, az ő bűnük" - jelentette ki az orosz politikus.