Az űrközpontban gyilkolt a túszejtő NASA-mérnök

Vágólapra másolva!
Megölte egyik túszát majd öngyilkos lett az a férfi, aki pénteken barrikádozta el magát a NASA houstoni központjának egyik épületében. A támadó - a NASA egyik mérnöke - három túszt ejtett, kettejük túlélte a támadást, egyikük megsérült. A támadó indítékai nem ismertek.
Vágólapra másolva!

Három túszt ejtett egy fegyveres férfi az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) houstoni központjában pénteken, majd egyiküket lelőtte, és öngyilkos lett. A támadó a NASA egyik alvállakozó mérnöke volt, áldozata pedig egy NASA-s kollégája. A férfi további két túsza túlélte a támadást, ám egyikük megsebesült - jelentette a CNN.

A túszok egyike egy nő volt, akit ragasztószalaggal tett mozgásképtelenné a támadó. Ő azonban kiszabadította magát és értesítette a rendőrséget a drámáról. A rendőrség szerint nagyon bátran viselkedett.

Az egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi is okozhatta az eseményeket, a houstoni rendőrfőnök szerint feltehetően valamilyen vitás ügye volt a gyilkosnak és áldozatának.

A hatóságokhoz helyi idő szerint délután háromnegyed kettő előtt futott be a hívás, hogy egy fegyveres hatolt be az űrközpont területén található 44-es épületbe. A kisebb irodaházat kiürítették, és körbevette a rendőrség. A szemtanúk két lövésről számoltak be, majd egy harmadik is eldördült. Ekkor behatoltak a kommandósok, akik megtalálták a túszejtőt, aki öngyilkos lett, és két áldozatát, akik közül az egyiket lelőtte, a másikat megesebesítette.

A pénteki incidens tovább borzolta a kedélyeket az Egyesült Államokban, miután hétfőn egy dél-koreai egyetemista hidegvérrel agyonlőtt 32 diákot és tanárt a virginiai műszaki egyetemen, majd önmagával is végzett.

Forrás: EPA