Meghalt a kínai hazafias katolikusok püspöke

Vágólapra másolva!
Hetvenhat éves korában elhunyt a kínai állam által ellenőrzött katolkius egyház feje. Fu Tie-san püspököt Róma jóváhagyása nélkül nevezték ki a pekingi egyházmegye élére. A kínai katolikus egyház nem ismeri el a pápa feljebbvalóságát, jóllehet számos kínai hívő a rómához hűséges, nem hivatalos katolikus közösségekhez tartozik.
Vágólapra másolva!

Meghalt Fu Tie-san püspök, a kínai kommunista állam által ellenőrzött katolikus egyház vezetője. A pénteken, 76 éves korában tüdőrákban elhunyt püspök a Kínai Hazafias Katolikus Szövetség elnöke, a 10. Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának alelnöke volt. A Kínai Kommunista Párt "kiváló hazafias egyházi vezetőként" méltatta Fu Tie-sant, akit Peking 1979-ben a Vatikán jóváhagyása nélkül nevezett ki püspökké a pekingi egyházmegye élére. Az általa vezetett kínai "hazafias" katolikus egyház nem ismeri el a pápa feljebbvalóságát.

Kínában csak az állam által ellenőrzött egyházak tarthatnak "hivatalos" istentiszteleteket, de becslések szerint 12 millió kínai katolikus jelentős része a Rómához hűséges nem hivatalos egyházi közösségekhez tartozik.

A Vatikán már régebben jelezte, hogy az 1951-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatok felélesztésére törekszik Pekinggel - az utóbbi időben élénkülni is látszanak a kapcsolatok -, de abban nem hajlandó kompromisszumra, hogy püspököt csak a pápa nevezhet ki. Kína viszont a Tajvannal való kapcsolatok megszakítását, illetve a kínai belügyekbe való beavatkozás beszüntetését követeli a Szentszéktől.

A Kínai Hazafias Katolikus Szövetség szóvivője szerint egyelőre nem merültek fel nevek az elhunyt püspök utódlására, s azt sem tudni, hogy lesz-e bármiféle egyeztetés a Vatikánnal a kinevezésről.