Az 1915-ös népirtásra emlékeztek Örményországban

2007.04.24. 19:11

Az ottomán birodalomban elkövetett örmény népirtás 92. évfordulójáról emlékeztek meg kedden Örményországban.

A sűrű hóesés ellenére legalább 15 ezer örmény vonult a fővárosban, Jerevánban az áldozatoknak emelt emlékműhöz. A résztvevők elégettek egy török zászlót, majd megkoszorúzták az emlékművet, ahol 1965 óta ég örök láng az áldozatok emlékére. Több résztvevőnél a népirtást elismerő országok zászlaja volt.

Több politikai vezető, közöttük Robert Kocsarján államfő is részt vett a megemlékezésen. "A nemzetközi közösség tudomásul vette, hogy népirtás nem csak egy nép, hanem az egész emberiség ellen elkövetett bűn, és egy ilyen bűn tagadása és takargatása ugyanolyan veszélyes, mint az előkészítése és a végrehajtása" - hangoztatta Robert Kocsarján.

Az 1915 és 1917 között elkövetett tömeggyilkosságoknak és deportálásoknak az örmények szerint több mint 1,5 millió, Törökország szerint 250-500 ezer áldozata volt. Törökország határozottan elutasítja, hogy népirtás történt volna. A vita miatt Jereván és Ankara között nincsen diplomáciai kapcsolat. Ez a kérdés nehezíti Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásait is.

Eddig több mint 20 ország - közöttük Belgium, Kanada, Lengyelország, Oroszország, Svájc és Franciaország - ismerte el hivatalosan népirtásnak az 1915-17 között elkövetett mészárlásokat. Néhány nagyhatalom - közöttük Nagy-Britannia és az Egyesült Államok - a Törökországgal fenntartott jó kapcsolatok megóvása érdekében továbbra sem hajlandó a népirtás kifejezést alkalmazni a tömeggyilkosságokra.

Törökország novemberben felfüggesztette katonai együttműködését Franciaországgal, miután a francia nemzetgyűlés az örmény népirtás tagadását büntető törvényjavaslatot fogadott el.

A görögországi Szalonikiben kedden a rohamrendőrség rövid időre összecsapott a török konzulátus előtt tüntetőkkel. A rendőrség közlése szerint mintegy 200 görögországi örmény megpróbálta áttörni a konzulátus épületét körülvevő kordont. Sérülésekről vagy őrizetbe vételről nem érkezett jelentés.

KAPCSOLÓDÓ CIKK