Posztmodern puccsisták állnak Európa és a törökök közé

Hatalmukat és befolyásukat féltő tábornokok gerjesztik a török társadalmon belül amúgy is meglévő világi és vallásos ellentéteket. Ennek legutóbbi példája a török államfőválasztás körüli nyugtalanság, aminek végén nem lett köztársasági elnökjelölt az iszlám múltú kormányfőből. Egy török újságíró szerint ez megint csak egy újabb rejtett puccs volt, amivel az ország vezetését próbálja befolyásolni a török hadsereg saját érdekeit szem előtt tartva.

Abdullah Gül külügyminiszter lett a török kormány államfőjelöltje Recep Tayyip Erdogan kormányfő helyett. A miniszterelnök hetekig lebegtette döntését, hogy indul-e a májusban megürülő posztért. A jelöltek megnevezésének végső határideje előtti napig halogatott döntés mind feszültebb belpolitikai helyzetet teremtett. Tízezres tüntetést szerveztek a világi államért aggodó szervezetek Erdogan ellen, a világi állam fő őrének tartott hadsereg is megszólalt, és a poszttól való távolmaradást tanácsolta a kormányfőnek.

A törököknek - jóllehet a lakosság 99 százaléka muszlim - a jelek szerint a hátuk is borsódzik attól, hogy az iszlám gyökerű Erdogan legyen az államfő. Közel háromnegyedük elutasította ezt a lehetőséget egy márciusi felmérés szerint, holott a 2002-es parlamenti választásokon még ők emelték kormányerőre pártját, a mérsékelt iszlám irányvonalat követő Igazság és Fejlődés Pártját (Adalet ve Kalkinma Partisi - AKP). Az iszlámfóbiát csak tovább erősítették a múlt heti gyilkosságok a délkelet-törökországi Malatyában, ahol egy keresztény kiadványokkal foglalkozó kiadócég három alkalmazottjának torkát vágták el - feltehetően iszlám szélsőségesek.

Piszkos módszerek

Az Economist ugyanakkor olyan találgatásokról ír, amelyek szerint ez utóbbi gyilkosságok, és az örmény újságíró, Hrant Dink januári meggyilkolása - amelyet egy szélsőséges nacinalista fiatal követett el - mögött a hadsereg és szélsőséges nacionalista szövetségeseik állnak, amelyek ilyen módszerekkel igyekeznek bizonytalanságot kelteni a társadalomban, és aláásni Erdogan államfői ambícióit. Persze ezt semmi nem támasztja alá, az azonban bizonyos, hogy a hadsereg nem látott volna szívesen iszlám múltú államfőt. Az új államfőnek nem csak szóban, hanem lélekben is világinak kell lennie, közölte a hetekben Yasar Büyükanit tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke. A tábornok szavait visszhangozta maga a távozó államfő, a harcosan világi egykori bíró, Ahmed Necdet Sezer is, aki szerint a világi állam Erdogan személyével "a legnagyobb fenyegetéssel szembesül".

Törökországban a hadsereg számít a modern világi állam letéteményesének. Ennek gyökerei abban rejlenek, hogy az iszlám birodalom végnapjaiban a hadsereg tisztjei közt szerveződő reformer kezdemlényezésből alakult ki a modern török államot megteremtő mozgalom. Maga a mai Törökország atyjának tekintett Kemal Atatürk is katonatisztként kezdte pályáját, és az általa irányított hadsereg vitte győzelemre az első világháborús vereség után a felszabadító háborút. Ugyanakkor nem voltak mindig olyan szigorúak az iszlámmal szemben a tábornokok sem, jóllehet az Atatürk vezetésével 1923-ban világi alapokon létrehozott államban eleinte rendkívüli szigorral igyekeztek különválasztani az iszlám vallást a világi államtól. Államosították a kegyes vallási alapítványok vagyonát, mecseteket zárattak be vagy alakítottak kulturális intézménnyé - a legjellemzőbb példa a múzeummá változtatott isztambuli Hagia Sofia (Ayasofya) egykori mecset, az oszmán hódítás előtti görögkeleti keresztény székesegyház.

Ruházkodás

Az iszlám totális visszaszorításának poltikája azonban a 99 százalékban muszlim lakosú országban nem hozott eredményt, a világi felfogás idővel folyamatos meghátrálásba kényszerült. Jellemző példa az iszlám iskolai oktatásának ügye. Ezt eleinte teljesen tiltották, de a '80-as évekre fokozatosan újra az általános és középiskolai tananyag része lett. Ebben az időszakban az iszlám egyfajta rehabilitációja is megfigyelhető volt, a vallásos felfogást a jobboldali világi politikusok is bátorították, ezzel kívánva ellensúlyozni az abban az időben terjedő baloldali ideológiákat. A bátorítás nyomán azonban nem csak új mecsetek kezdtek épülni, és újra virágzásnak indultak az iszlám szerezetesrendek, hanem a mindennapi életben is egyre láthatóbbá vált a hívő, hitüket nyíltan vállaló muszlimok jelenléte. Ez főként az öltözésben nyilvánult meg.

A világi közvélemény megbotránkozva látta, hogy a '80-as évek végén csak arcukat és kezület szabadon hagyó ruhát viselő nők jelentek meg a világi felfogás bástyáinak tekintett egyetemeken. A vallási felfogás elterjedtségét ugyanakkor jól jelzi, hogy hiába hoztak tiltó rendelkezést, számos egyetem nem szankcionálja a vallásos öltözetet a tiltakozások miatt. Az öltözködés kérdése máig híven tükrözi a társadalmi ellentéteket: vallásos felfogású nők a hagyományos fejkendős viseletettel fejezik ki nem csak hitüket, de a modern török társadalom iránti ellenérzésüket is, míg a világiak kihívó divatos ruházattal dacolnak velük. Az Erdogan helyett elnöknek jelölt Abdullah Gül külügyminiszter felesége - néhány száz társával együtt - az európai emberi jogi bírósághoz fordult, mert ellenzi a fejkendő viselésének tiltását az iskolákban, az egyetemeken és az állami intézményekben.

Kérdés azonban, hogy ha a társadalomban ilyen jelentős erőt képvisel a vallásos felfogás, és a kormányt is egy mérsékelt iszlám irányvonalat követő párt vezeti, miért utasít el a lakosság közel háromnegyede egy iszlám múltú elnököt. A válasz azonban nem csak és nem elsősorban a vallásos és a világi felfogás, hanem a közvéleményre és a politikára komoly befolyást gyakorolni képes hadsereg és a poltikai vezetés között húzódó ellentétben keresendő - legalábbis Erol Özkoray török újságíró, író érvelése szerint. A német kiadású, az iszlám és a nyugati világ közötti kapcsolatokkal foglalkozó Qantara magazinnak adott interjúban a Törökországban a hadsereg megsértése miatt betiltani kívánt Idea Poltika című magazin alapítója - aki ellen 2001-ben per is indult a hadsereg és a köztársaság megsértése vádjával, emiatt többször őrizetbe is vették -, egyenesen alkotmányos eredetű problémának nevezi az elnökválasztást megelőző eseményeket.

Rejtett puccsok

A hadsereg befolyását évek óta élesen kritizáló, számos, Törökországban tabunak számító témát feszegető Özkoray szerint ennek alapja az 1980-as katonai puccs után alakult ki, amikor gyakorlatilag a hadsereg által kinevezett és befolyásolt politikai vezetés készített új török alkotmányt. Az akotmány külön rendelkezik a Nemzetbiztonsági Tanácsról, amely ennél fogva képes hatalmat gyakorolni az állam felett, képes bírálni, irányítani, sőt akár parancsolni is a kormánynak. A testületben komoly befolyással rendelkezik a tábronoki kar, így érthető, hogy Özkoray miért beszél "máig tartó rejtett puccsról", a kéthavonta ülésező testülettel kapcsolatban.

Nagyhatalmú vezérkari főnök

A török hadsereget ugyanakkor egy semmilyen demokratikus intézmény áltel nem felügyelt politikai párthoz hasonlítja, amely hatalmas gazdasági erővel is rendelkezik. Az ország öt legnagyobb részvénytársasága közül az egyik (az OYAK) a katonaságé. Az OYAK, amely tulajdonképpen a hadsereg magánnyugdíjpénztára, számos iparágban - az autóipartól kezdve a bankszektorig - rendelkezik befektetéssel, saját szabályai szerint működik, senkinek nincs felette jogi értelemben vett ellenőrzési lehetősége - még a török számvevőszéknek sem -, költségvetése a hasereg költségvetéséből fakad - amelyet a kormányzattól maga a hadvezetés erőszakol ki. Külföldi becslések szerint a török költségvetés 30 százaléka is elmegy a katonaságra, hivatalosan ugyanakkor 11 százalékról beszélnek (ami még így is 11-szerese a magyarországi aránynak). A török hadsereg jelentős politikai, gazdasági és - több mint egymillió fős létszámával - számottevő társadalmi tényező.

Befolyását pedig beveti, ha úgy érzékeli, hogy modern török állam Atatürk által lefektetett alapelveit, a "hat nyílvesszőt" (a köztársaság, a népfelség, a világi berendezkedés, a reformizmus, a nacionalizmus és az élet minden területére kiterjedő állami befolyás) veszély fenyegeti. Számos alkalommal avatkozott be a politikai életbe, a tábornokok három fegyveres puccsot vittek véghez (1960-ban, '71-ben és '80-ban). Özkoray szerint ezen kívül közel 30 puccskísérletük is volt. Az iszlám felfogású pártokkal folyó küzdelem, és a rejtett puccs jellemző példája, amikor 1997-ben lemondásra kényszerítették az iszlám beállítottságú pártja részvételével kormányzó koalíció miniszterelnökét, Necmettin Erbakant. A tankokkal az utcán a lemondásért demonstráló hadsereg akkori akcióját sokan csak "posztmodern puccsként" emlegetik.

Hatalomféltés

Az elnökválasztást megelőző események és az eredmény alátámasztja a török újságíró szavait. Az államfői poszttól eltánorított Erdogan esete belefér a "máig tartó rejtett puccsról" szóló érvelésbe. Kérdés azonban, hogy meddig tarthat még ez a folyamatos puccsolás. Feltehetően addig, amíg a katonaság veszélyben érzi hatalmát. Ezt pedig semmi sem fenyegeti jobban, mint az Erdoganék által szorgalmazott európai uniós csatlakozás. Az ehhez előírt demokratikus alapelvek bevezetésével ugyanis eddig a társadalom által ellenőrizetlen politikai és gazdasági befolyása jelentős részének búcsút mondhat a tábornoki kar.

Az igazi tét tehát az EU-csatlakozás, amelynek megakadályozására már eddig is sok energiát mozgósítottak a tábornokok. Özkoray szerint a hadseregre vezethető vissza, hogy a csatlakozás híveinek két évvel ezelőtti 75-80 százalékos aránya mostanra 40 százalékra esett vissza, és a tárgyalásokkal kapcsolatos huzavona Ciprus elismerése körül is tábornokok aknamunkája, amely miatt könnyen zsákutcába futhat az egész csatlakozási folyamat. Az, hogy a catlakozást pont egy iszlám felfogású párt vezette kormány szorgalmazza, csak kapóra jön az ily módon a világi berendezkedés bátor védelmezőjének szerepében tetszelgő, hatalmukra féltékenyen vigyázó tábornokoknak.

Ballai Vince