Vidéken is fellángoltak az észt zavargások

2007.04.28. 9:29

Hatszáz tiltakozót vettek őrizetbe a hatóságok péntek éjjel Észtország fővárosában, Tallinnban, ahol immár egymást követő második este voltak összecsapások a rendfenntartók és fiatalok között. A randalírozó tömeg rendőrautókra támadt, s kövekkel és üvegekkel dobálta meg a kivezényelt rendőröket.

A helyzet hajnali 2 órára normalizálódott Tallinban, miután a rendőrök szétoszlatták a zömmel tizenéves fiatalokból álló tömeget. A fiatalok - helyszíni beszámolók szerint többségében a szovjet emlékmű eltávolítását ellenző oroszajkú észtek - a belvárosi telefonfülkéket és buszmegállókat sem kímélték, sőt több üzletet is kifosztottak. A rendőrség szerint ugyanakkor kevesebben vettek részt a zavargásokban, mint előző este, amikor a tallinni szovjet hősi emlékmű eltávolítása miatt súlyos összecsapások robbantak ki fiatalok csoportjai és a rendfenntartók között.

Az összetűzésekben életét vesztette egy 19 éves fiú,  96 személy sérült meg - civilek és rendőrök egyaránt. A halálos áldozat orosz állampolgár volt - jelentette be szombaton a moszkvai külügyminisztérium, amely ismét bírálta az észt hatóságokat, amiért "túlzott mértékű erőt" alkalmaztak a tüntetőkkel szemben. Az oroszok felszólították az észt hatóságokat, hogy haladéktalanul közöljék a haláleset körülményeit, az áldozat személyazonosságát, tovább vizsgálják ki az esetet, és állítsák bíróság elé a felelősöket. Az észt külügyminisztérium szombaton éles hangon reagált a moszkvai nyilatkozatra. A válasz szerint Moszkva fokozni akarja a feszültségeket "alaptalan vádaskodásával". Kijelentették azt is, hogy a fiatalember halálának nem volt köze az észt rendőrök fellépéséhez, a tragédia "két magánszemély konfliktusának következménye". 

Mintegy 100 épület megrongálódott, 50 üzletet kifosztottak. A hatóságok 600 embert vettek őrizetbe. A zavargások során a rendfenntartó erők könnygázt és vízágyút is bevetettek. Csetepatéról érkeztek hírek a - nagyobbrészt oroszajkúak lakta - keleti országrészben fekvő Johvi városából is, ahol mintegy 200 fiatal autókat gyújtott fel, és kirakatokat tört be.

A kezdetben békés, de zavargásokba torkolló tiltakozás az észt kormány azon döntésére vezethető vissza, amellyel a kabinet a szovjet Vörös Hadsereg 1947-ben az észt fővárosban felállított bronzszobrának áthelyezéséről határozott. Az észtek többnyire a súlyos következményekkel járó, több évtizedes szovjet megszállás jelképét látja benne, míg az oroszajkú lakosság a világháborúban elesett szovjet katonák emlékének meggyalázásaként értelmezi az áthelyezést, ezért rendez ellene tüntetéseket.

Az észt hatóságok közlése szerint az ország hivatalos internetes honlapjait ismétlődő elektronikus támadások érték, ezért letiltották azok külföldről való hozzáférhetőségét. A tallinni rádióban elhangzott, hogy hackerek feltörték a kormányzó Reform Párt hivatalos honlapját, és Andrus Ansip miniszterelnök nevében hamisított bocsánatkérést helyeztek el rajta.

Az észt ellenzék legnagyobb pártja szerint a kormány kudarcáról tanúskodnak az utóbbi napok eseményei. Edgar Savisaar, a mérsékelten baloldali Centrumpárt elnöke, egyben Tallinn polgármestere internetes naplójában szombaton azt írta: a Bronzkatona titokban, kapkodva végrehajtott eltávolítása és az utóbbi két nap eseményei világosan mutatják a kormány gyöngeségét.
   
"Ha hiányzik a józan ész, akkor a dolgok erőszakos megoldása kerül előtérbe" - mutatott rá blogjában az ellenzéki politikus. Savisaar attól tart, hogy a zavargások végzetes csapást mértek észtek és oroszok "amúgy is vontatottan haladó integrációjára". Az év elején tartott parlamenti választásokat megelőző hadjáratban a Centrumpárt - amelyre sok oroszajkú is szavazott - ellenezte, hogy eltávolítsák a Bronzkatonát a tallinni nemzeti könyvtár épülete előtti helyéről.

Közben az észt védelmi minisztérium szombaton bejelentette, hogy megkezdték a szóban forgó szovjet háborús emlékműhöz tartozó sírkertben lévő szovjet katonasírok feltárását, hogy a bennük talált földi maradványokat a kormány terveinek megfelelően átszállítsák a belvároson kívül eső katonai temetőbe. A bejelentés újabb zavargásokat idézhet elő.

KAPCSOLÓDÓ CIKK