Gyerekkatonákkal teszteli az USA emberségét a HRW

Vágólapra másolva!
A gyerekkatonákat alkalmazó államok támogatását tiltó törvény elfogadását kezdeményezi a Human Rights Watch jogvédő szervezet az USA-ban. Bár az amerikai vezetés elítéli a gyerekkatonák alkalmazását, több olyan ország kap katonai támogatást az USA-tól, amelyik megtűri a kiskorúak bevetését.
Vágólapra másolva!

Kampányt indított a gyerekkatonaság visszaszorítása érdekében a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet. A HRW első lépésként arról próbálja meggyőzni az amerikai külügyminisztériumot, hogy álljon egy olyan törvény elfogadása mellé, ami korlátozza azoknak az államoknak az anyagi, haditechnikai és egyéb katonai támogatását, amelyek megszegik a tervezett törvény intézkedéseit.

A törvény arra buzdítaná a világ kormányait, hogy szereljék le gyerekkatonáikat és kezdjenek társadalmi beilleszkedésüket segítő programokat. A törvényt megszegő államoknak az USA semmilyen katonai segítséget nem nyújthatna, csak arra lenne lehetőség, hogy a hadsereg professzionalizálásában segédkezzenek amerikai erők.

A gyerekkatonákat alkalmazó államok körét az amerikai külügyminisztérium országjelentéséből állítaná össze a HRW. A szervezet becslése szerint összesen 250 ezer kiskorú szolgál vagy harcol állami hadseregekben, illetve gerillacsoportok szolgálatában.

A HRW szerint a gyerekek nagyobb eséllyel lesznek sérülések, betegségek áldozatai és nagyobb arányban halnak meg a harctereken, mint a felnőttek. Ráadásul a fegyveres konfliktusok hatása rombolja érzelmeiket is, aminek jóval a harcok elcsendesedése után is komoly hatása van.