Nyugodt maradt Sarkozy a harcias Royallal szemben

2007.05.03. 2:03

Nyugodtan viselte a baloldali Segolene Royal harcias fellépését a jobboldali Nicholas Sarkozy a francia elnökjelöltek szerdai tévévitája alatt. Ennek ellenére a vitát kiegyensúlyozottnak ítélik a megfigyelők: egyik jelölt szereplése sem volt átütő erejű. A két jelölt főként gazdasági és belpolitikai kérdésekben csapott össze az elnökválasztás vasárnapi második fordulója előtti vita során.

Elsősorban gazdasági, környezetvédelmi, munkanélküliségi és közrendi kérdésekben folyt feszült tévévita szerda este a francia elnökjelöltek között. Az elnökválasztás második fordulója előtt négy nappal lebonyolított vita során a szocialista Ségolene Royal harciasan támadta a nyugalmát végig megőrző konzervatív Nicolas Sarkozyt.

A két jelölt között ez volt az egyetlen nyilvános televízós vita a kampány során. Az eredetileg két órásra terevezett, de azt 40 perccel meghaladó szellemi összecsapást két televízió közvetítette, és a becslések szerint körülbelül 20 millió ember kísérte figyelemmel. Ségolene Royal támadó stratégiával próbálta megszerezni a bizonytalan szavazók szimpátiáját. Az előrejelések szerint Sarkozy a voksok 31,2, Royal pedig 25,9 százalékára számíthat vasárnap.

A szocialista jelölt elsősorban belügyminiszteri tevékenységért és a közrenddel kapcsolatban támadta Sarkozyt, aki válaszul Royal gazdasági programját kritizálta a gyakran heves, személyeskedésig fajuló szócsatákban. A vita tétje annak a 6,8 millió választónak a megnyerése, akik az első fordulóban a 18,57 százalékkal a harmadik helyen végzett centrista Francois Bayroura adták szavazatukat.

A legélesebb és leghosszabb szóváltásra a mozgássérült gyerekek iskolai elhelyezése kapcsán került sor. Royal a "politikai immoralitás csúcsával" vádolta Sarkozyt, aki minden mozgássérült gyermeknek iskolai elhelyezést ígért. A szocialista jelölt szerint a jelenlegi kormány - melynek Sarkozy is tagja volt - szüntette meg azokat a kisegítő nevelői posztokat, amelyeket Royal iskolaügyi miniszterként hozott létre. Amikor Sarkozy nyugalomra intette riválisát, mert a "köztársasági elnöknek nyugodtnak kell lennie", Royal közölte: "Nem vesztettem el a nyugalmamat, ez más, dühös vagyok ... Ahol igazságtalanság van, ott egészséges düh is van, és köztársasági elnökként is leszek majd dühös".

"2002-ben Sarkozy úr ön zéró toleranciáról beszélt, de ma láthatja, hogy a franciákat aggodalommal tölti el az erőszak és az agresszió terjedése a társadalmon belül" - mondta Royal. Sarkozy szerint ugyanakkor az erőszakos bűncselekmények száma csökkent. A liberális reformokat sürgető konzervatív jelölt az öt évvel ezelőtti szocialista kormány által bevezetett 35 órás munkahetet támadta, amelyet a gazdaság számára katasztrófának minősített. Royal szerint ugyanakkor ez a "szociális fejlődés" része, de alkalmazásában rugalmasnak mutatkozott: "Hagyni kell az embereket szabadon eldönteni, hogy többet akarnak-e dolgozni több pénzért".

Forrás: MTI

A konzervatív jelölt elsősorban a "francia erkölcsi krízist és a munka válságát" kívánja megoldani. Royal a választókhoz, és azon belül is a még bizonytalanokhoz fordulva azt kérte, hogy "a jövőre és a leleményességre" szavazzanak először választva nőt, egy "négygyermekes családanyát" Franciaország államfőjének.

Az ellentábor és elemzők által általában arrogáns és ideges vezetőnek minősített Sarkozy a vita során végig megőrizte nyugalmát a támadó Royallal szemben, aki gyakran megszakította őt mondandójában.

Politikai elemzők szerint egyik jelölt sem nyerte meg igazán a tévévitát. A L'Express hetilap főszerkesztője serint Sarkozynek sikerült "nem felhúznia magát", míg Royal "nem találtatott könnyűnek". Philippe Braud politológus hasonlóan jellemezte a vitát: a szocialista jelölt nem tűnt hozzá nem értőnek, konzervatív vetélytársát pedig nem ragadta el a hév.

MTI/[origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKK