Autógyújtogatással ünnepelték Sarkozyt

Vágólapra másolva!
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökké választását követően 367 autót gyújtottak fel Párizsban és az ország nagyobb városaiban hétfőre virradó éjjel. Ez több mint kétszerese a hétvégi átlagnak. Zavargásokra azonban nem került sor.
Vágólapra másolva!

A francia rendőrség szerint 367 autót gyújtottak fel Nicolas Sarkozy győzelmének bejelentését követően a francia elnökválasztás második fordulójában, hétfőre virradó éjjel. A hatóságok 270 személyt állítottak elő, akik kisebb csoportokban kukákat vagy gépkocsikat gyújtottak fel, de az előzetes félelmekkel ellentétben zavargások nem történtek a peremvárosok lakótelepein.

Egy átlagos hétvégén általában 140 autót gyújtanak fel Franciaországban, elsősorban a külvárosok problémásnak tartott negyedeiben. A rendőrség megfogalmazása szerint kevesebb rombolás történt, mint egy szilveszter éjszaka vagy a július 14-i nemzeti ünnep alkalmával.

A nagyobb városokban - Párizsban, Nantes-ban, Lyonban, Toulouse-ban és Rennes-ben - szélsőbaloldali és anarchista csoportok összecsaptak a rendőri erőkkel, melynek során 28 rendőr és csendőr sérült meg. A rendőrség szerint országosan összesen 10 ezren tüntetettek Nicolas Sarkozy elnökké választása ellen.

Forrás: MTI

Sarkozy különösen népszerűtlen a szegényebb bevándorlók körében és a külvárosokban. Belügyminiszterként zéró toleranciát hirdetett a gyújtogatók, zavargók ellen, és kemény fellépést ígért az illegális bevándorlás ellen. Nem növelte Sarkozy népszerűségét az sem, amikor a 2005 őszén történt zavargásokat követően söpredéknek nevezte a külvárosi fiatalokat.

[origo]/(MTI)