Fogolycserét akar a BBC tudósítóért az Iszlám Hadserege

2007.05.09. 9:32

Egy kevéssé ismert iszlamista csoport vállalta a felelősséget szerdán Alan Johnston, a BBC közel-keleti tudósítójának 57 nappal ezelőtti elrablásáért. A magát Dzsais al-Iszlámnak (Iszlám Hadserege) nevező szervezet az al-Dzsazíra hírtelevíziónak juttattak el, amelyben követelte brit fogságban lévő tagjainak, köztük Abu Katada al-Filisztini sejknek szabadon bocsátását. A BBC vizsgálja a felvétel eredetiségét.

Most először vállalták a felelősséget a Alan Johnston, a BBC gázai tudósítójának elrablásáért. A Dzsais al-Iszlám (Iszlám Hadserege) szervezet az al-Dzsazíra hírtelevíziónak eljuttatott felvételén állítólag látható Johnston BBC-s igazolványáról készült kép. A BBC azt mondja, ellenőrzik a felvétel hitelességét.

A szervezet közleményében figyelmeztet, hogy nem feledkeznek meg "a többi hitetlen országban raboskodó foglyainkról sem". Azt üzente a szóban forgó országoknak, hogy engedjék szabadon a palesztin foglyokat, vagy hasonló bosszúban lesz részük.

Az MTI szerint a felvétel név szerint említi Abu Katada al-Filisztini sejket, akit az al-Kaidához kapcsolható terrorizmus gyanúja miatt tartanak fogva Nagy-Britanniában.

Az Iszlám Hadsereg egyike azon három palesztin csoportnak, amely tavaly júniusban részt vett egy izraeli katona elrablásában. A BBC 44 éves tudósítóját március 12-én rabolta el Gázában négy álarcos fegyveres.

Iszmail Haníje palesztin kormányfő május 2-án jelentette be, hogy sikerült kapcsolatot teremteni az emberrablókkal, és lealkudni az általuk támasztott követelésekből. A palesztin kormány azt mondja, úgy tudják, hogy Johnston él és jól van.

[origo]/(MTI)

KAPCSOLÓDÓ CIKK