Felsült első elnöki produkciójával a hajókázó Sarkozy

Vágólapra másolva!
Visszatér Párizsba Nicolas Sarkozy, a hétvégén megválasztott francia elnök, miután az ellenzék és a sajtó élesen bírálta egy francia mágnás máltai luxushajójával tett kiruccanását. A szerény elnök szerepét ígérő Sarkozy 10 napig szerette volna kipihenni a kampány fáradalmait, és eredetileg úgy lehetett tudni, hogy egy korzikai kolostorba megy. Az európai pénzügyminiszterek eközben figyelmeztették Sarkozyt, hogy ne az Európai Központi Bankot hibáztassa a francia gazdaság állapotáért.
Vágólapra másolva!

Alig három napja választották Franciaország elnökévé, máris össztűz alá került Nicolas Sarkozy, amiért a "szerény korzikai pihenése" helyett egy francia iparmágnás luxushajóján tűnt fel Máltán. Sarkozy 10 napos nyaralást tervezett, és nem kívánt a nyilvánosság előtt megjelenni. Szerda este mégis visszatér Párizsba, hogy csütörtökön Jacques Chirac leköszönő elnökkel részt vegyen a rabszolgaság eltörléséről megemlékező ünnepségen.

A francia sajtó szemére vetette, hogy kampánya során arról beszélt, "szerény, egyszerű köztársasági elnök lesz", miközben a La Paloma nevű luxushajó közel 110 ezer euróba (27 millió forint) kerül három nap. Nem világos az sem, hogy Sarkozy ezt kifizeti-e, vagy a hajótulajdonos Vincent Bolloré francia iparmágnás állja a nyaralást.

Patrick Menucci, a vesztes szocialista elnökjelölt, Ségolene Royal munkatársa szerint a hajó és az, hogy Sarkozy Párizs egyik legdrágább luxusszállodájában lakott a választás éjszakáján, ellentmond választási üzenetének, hogy a "nép egyszerű elnöke" akar lenni. "Mindenkinek joga van nyaralni, de amikor francia elnök valaki, akkor mindennek jelentése van, amit tesz" - mondta Menucci.

Frankfurt is támad

Eközben az európai pénzügyminiszterek is kimutatták a foguk fehérjét: figyelmeztették Sarkozyt, hogy ne ássa alá az eurót felügyelő Európai Központi Bank (EKB) tekintélyét azzal, hogy a bankot hibáztatja a francia gazdaság problémáiért - jelentette a Financial Times. A pénzügyminiszterek szerint nincs nagy lelkesedés Sarkozy ötlete iránt, hogy az EKB munkahelyteremtéssel és a gazdasági növekedés serkentésével is foglalkozzon.

Sarkozy azon kezdeményezését, hogy a független, európai jegybank "nyitottabb legyen a politikusokkal való párbeszédre" pedig elítélték. "Nem hiszem, hogy az EKB-t pórázon lehet vagy kellene tartani" - mondta Peer Steinbrück német pénzügyminiszter. A brit napilap szerint további feszültségeket okozhat, ha a volt gazdasági miniszter Sarkozy az Elysée-palotába is magával viszi a "nacionalista beavatkozás" gazdaságfilozófiáját.

Britek a francia életstílus védelmében

Emellett a brit sajtóban megjelent több kommentár is azért aggódik, hogy Sarkozy lendületes átalakításaival megszűnhet az általuk kedvelt, a brit és amerikai munkatempóhoz képest nyugodtnak és kellemesnek tűnő francia életstílus. A Guardiannek nyilatkozó francia és brit megszólalók óvják Sarkozyt attól, hogy a hosszú ebédszünetek és vakációk felszámolásával meghonosítsa "az angolszász, protestáns munkaetikát".

[origo]/(MTI)