Sztálinista boszorkányüldözéssel vádolják Varsót

Vágólapra másolva!
Megvonta Bronislaw Geremek volt lengyel külügyminiszter európai parlamenti mandátumát a lengyel parlament alsóháza, mert Geremek nem volt hajlandó nyilatkozni arról, együttműködött-e a kommunista titkosszolgálattal. Az egykori antikommunista ellenzék legendásnak tartott alakja azt mondja, elvi okokból nem hajlandó betartani az új törvényt. Az Európai Parlament egyes képviselői sztálinista módszereket és boszorkányüldözést emlegetnek, Hans-Gert Pöttering EP elnök korábban szolidaritásáról biztosította Geremeket. 
Vágólapra másolva!

A lengyel parlament alsóháza szerint Bronislaw Geremek elvesztette európai parlamenti képviselői mandátumát, miután nem volt hajlandó nyilatkozni arról, együttműködött-e az egykori kommunista titkosszolgálatokkal.

"Az a tény, hogy Bronislaw Geremek nem volt hajlandó az előírt határidőre nyilatkozatot tenni, európai parlamenti képviselői mandátumának elveszítését vonja maga után" - áll a szejm jogászainak közleményében.

A lengyel és az európai jogszabályok értelmében a szejm elnöke jelenti be az európai parlamenti képviselők mandátumának elveszítését, akinek a lengyel jogászok szerint ezt csak a közvélemény tudomására kell hoznia.

Elvi kérdés

Geremek, aki 2004-ben választottak meg az EP tagjának a Szabadság Uniója listáján, azért utasította el a nyilatkozat benyújtását, mivel szerint az új törvény "sérti az erkölcsi szabályokat, és veszélyezteti a szólásszabadságot, a média függetlenségét és az egyetemek autonómiáját".

Geremek, a kommunistaellenes ellenállás történelmi alakja, a Szolidaritás szakszervezet társalapítója az egyetlen volt az 51 lengyel európai képviselő közül, aki nem töltött ki nyilatkozatot arról, hogy együttműködött-e az egykori titkosszolgálattal.

"Sztálinista módszerek"

Ludwik Dorn, a szejm elnöke kedden közölte, hogy Hans-Gert Pötteringnek, az EP elnökének a véleményét várja. Korábban Pöttering szolidaritásáról biztosította Geremeket, akiról azt mondta: "a legnagyobb köztiszteletben álló politikus, aki mindig kiállt a demokrácia mellett, ezért minden jogi lehetőséget megvizsgálunk, hogy folytathassa parlamenti munkáját".

Kevésbé diplomatikusak voltak az Európai Parlament egyes képviselői. A liberális csoport vezetője, Graham Watson szerint Geremek "jogosan ellenzi kormányának boszorkányüldözését". A zöldek vezetője, Daniel Cohn-Bendit úgy fogalmazott, hogy "ha a lengyel kormány sztálinista vagy fasiszta módszereket alkalmaz, meg kell védenünk kollégánkat a bolondoktól" - írta a BBC.

Az Európai Parlament plenáris ülésén, a kérdésről április végén kibontakozott vitában a néppárti Joseph Daul azt mondta, hogy "minden képviselő politikai mentességgel rendelkezik, és nem lát okot Geremek immunitásának felfüggesztésére". A szocialista frakció szolidaritásáról biztosította a lengyel politikust.

Eltilthatják a közélettől

Lengyelországban már 1997-ben törvény született arról, hogy a kormányzati, parlamenti és más tisztségviselőknek nyilvánosan nyilatkozniuk kell arról, vajon együttműködtek-e a kommunista titkosszolgálatokkal. Az MTI szerint az időközben hatalomra jutott Kaczynski-fivérek ultrakonzervatív kormányzása alatt a varsói parlament továbblépett az egykori kommunista kollaboránsok felderítésében.

Az újabb törvényben már nem csak a politikusok, de az igazságszolgáltatásban dolgozók, egyetemi tanárok, iskolaigazgatók, újságírók számára is kötelezővé tették a nyilatkozat benyújtását, különben elbocsátás fenyegeti őket. Ha pedig kiderül, hogy hazudtak, akkor 10 évre eltilthatják az illetőt a közélettől.

(MTI)/[origo]