Újságírót támadó exrendőröket tartóztattak le Szerbiában

Vágólapra másolva!
A szerb rendőrség letartóztatott nyolc egykori milicistát egy tényfeltáró újságíró háza ellen intézett támadás miatt - közölték szerdán Belgrádban.
Vágólapra másolva!

A gyanúsítottak még április 13-án kézigránátokat hajítottak Dejan Anastasijevic házára, de csak károkat okoztak. Anastasijevic a helyi sajtó és a brit Time magazin számára írt kritikus cikkeket háborús bűnökről és a szervezett alvilágról.

A letartóztatott nyolc személy egykor a Skorpió-különítmény tagja volt, amely a Jugoszlávia felbomlásakor vívott háborúkban bűncselekményeket követett el, így olyan felvétel is készült róluk, amin bosnyák férfiakat és fiúkat végeznek ki Srebrenica elfoglalása után.

A kézigránátos támadás oka az lehetett, hogy Anastasijevic bírálta a különítmény egyes tagjai ellen hozott bírói ítéletek enyheségét. Politikusok, újságírók és polgári szervezetek a támadás után követelték, hogy a hatóságok ne hagyják megoldatlanul az esetet, mint ahogy három szerb újságíró meggyilkolását az elmúlt években.