Megsértette a Világbank szabályait az elnök

Vágólapra másolva!
Megsértette a Világbank etikai előírásait és saját szerződését is Paul Wolfowitz elnök, amikor magasabb fizetést járt ki szeretőjének - az igazgatók szerint. A banktól az amerikai külügyhöz áthelyezett nő a végén többet keresett még az amerikai külügyminiszternél is. Az ügyet vizsgáló bizottság közölte, hogy a szabálysértő elnök eltávolítását is mérlegelnie kell az igazgatótanácsnak, amely kedden hallgatja meg Wolfowitzot.
Vágólapra másolva!

Áthágta a Világbank szabályait Paul Wolfowitz elnök, amikor jelentős fizetésemelést járt ki szeretőjének - állapította meg az ügyet vizsgáló igazgatótanácsi bizottság. A vizsgálók szerint Wolfowitz megsértette a bank etikai kódexét és saját szerződését is, továbbá érdekkonfliktusokat generált a Világbankban.

A testület szerint a Világbank igazgatótanácsának mérlegelnie kellene, hogy vajon Wolfowitz továbbra is képes-e ellátni elnöki feladatait. Az elnököt kedden hallgatja meg a 24 tagú tanács, amelynek hatalmában áll eltávolítani, megfeddni, vagy jelezni, hogy megrendült benne a bizalom - írja a BBC.

Az amerikai államkincstár egyik szóvivóje szerint a megállapítások nem olyan súlyúak, hogy emiatt eltávoltsák Wolfowitzot. A BBC wahsingtoni tudósítója ugyanakkor úgy vélte, Wolfowitz semmiképp nem ússza meg valamiféle büntetés nélkül.

A Világbank elnöke körül akkor robbant a botrány, amikor kiderült, hogy elnöki kinevezése után magasabb fizetést járt ki barátnőjének, Shaha Rizának. A nőt ugyan áthelyezték a Világbanktól az amerikai külügyminisztériumba, ám fizetését továbbra is a banktól kapta, amit aztán gyorsan meg is emeltek évi 193 ezer dollárra (35,3 millió forint). Ezzel többet kapott, mint a tárcát vezető Condoleezza Rice, akinek évi 186 ezer dollár (34 millió forint) a bruttó fizetése.

Az ügy miatt többen Wolfowitz távozását kezdték követelni, és kezdeményezték a fizetésemelésben játszott szerepének kivizsgálását. Az amerikai vezetés körében többen kiálltak mellette - például Dick Cheney alelnök -, ám a Világbankban számos igazgatótanácsi helyet betöltő európai kormányok képviselői körében nem örvend nagy népszerűségnek.