Szellemarát árult a gyilkos kínai hullakereskedő

Vágólapra másolva!
Megölt hat nőt, hogy szellemfeleségnek adja el őket egy kínai férfi. Kína egyes részein ősi szokás az elhunyt férfiaknak túlvilági házastársat biztosítani egy másik halott "személyében". A családok gyakran jó pénzt fizetnek a halott menyasszonyokért. A gyilkos holttestkereskedő állítólag azért ölt, mert így könnyebb volt hullához jutni, mint sírrablással.
Vágólapra másolva!

Hat nő megölése miatt tartóztatott le egy férfit a kínai rendőrség. A gyanúsított állítólag egy holttestkereskedő hálózat tagja volt, amely szellemarákat szállított babonás családoknak. Kína egyes részein ugyanis máig él egy ősi hagyomány, amelynek értelmében az elhunytaknak túlvilági házastársat keresnek egy másik halott "személyében". A szokás a kommunista hatalomátvétel után visszaszorult, de egyes hírek szerint az utóbbi időben újra erőre kapott - írja a Guardian.

A gyanúsított férfi egy kínai lapnak adott interjújában közölte, hogy 1998 óta árul holttesteket, amelyeket eleinte sírrablással szerzett be, ám a rendőrök elkapták, majd két év börtönt kapott. Tavaly kezdte újra az üzelmeit, ekkor négy aluliskolázott nőt csábított el, majd vitt biciklijével félreeső helyekre, ahol megfojtotta őket. Másik két áldozatát házvezetőnői hirdetés útján hálózta be. "Megölni és úgy eladni emberek holttestét könnyebb volt, mint sírokból kiásni a halottakat" - mondta állítólag a férfi.

A holttesteket közvetítők vették meg tőle, akiknek azt hazudta, hogy a nők betegségben hunytak el, és családjuk elhagyta őket. Egy-egy halottért 200-265 dollárnyi pénzt kapott. Az így szerzett bevételből állítólag kutyatenyésztő telepet szeretett volna nyitni. "Nagyon irigyeltem a sikeres üzletembereket. Arról álmodtam, hogy milliomos leszek. Az ember bármire képes a pénzért" - nyilatkozta állítólag a csak Szang néven emlegetett gyanúsított.

A férfit azt követően tartóztatták le, hogy a két általa felfogadott házvezetőnő családja jelezte a rendőrségen hozzátartozójuk eltűnését, és kiderült, mindkettőt ő szerződtette ugyanazon a munkaközvetítőn keresztül. Az ügyben további két halottkereskedőt vettek őrizetbe, többek még szabadlábon vannak.

Kínában különösen az áprilisban ünnepelt halottak fesztiválja idején gyakoriak az elhunytak között családtagjaik által szervezett esküvők. Shangszi tartomány egyes részein a földművesek az összeillő elhunytaknak eljegyzést és házasságot szerveznek, mindenféle külsőséggel: ajándékokkal, hozománnyal, lakodalommal. Az utóbbi években ez a gyakorlat Henan, Hebej és Guangdong - a legfejlettebbnek számító - kínai tartományban is elterjedt. Egyes esetekben az elhunytnak ugyan van élő felesége, de családjuk szeretne nekik túlvilági társat is találni.

Egy kínai lapnak nyilatkozó ügyvéd szerint arra is volt példa, hogy egy elhunyt férfi családja beperelte özvegyét, amiért az nem akart anyagilag is hozzájárulni ahhoz, hogy beszerezzenek egy túlvilági szellemfeleséget néhai férjének.