Egy századnyi tálib esett el Afganisztánban

Vágólapra másolva!
A tálib fegyveresek pénteken indítottak támadást az afgán hadsereg ellen, ám a szövetségesek a levegőből visszaverték az attakot. Az ország eddig erőszakmentesnek tartott északi részén pedig öngyilkos merényletek öltek meg német katonákat és afgán civileket.
Vágólapra másolva!

Hatvanhét tálib holttestére találtak rá az afgán hadsereggel és a koalíciós erőkkel vívott péntek esti harcok után Afganisztán keleti részében. A harcok a pakisztáni határ közelében fekvő Paktia tartományban fekvő Szamkanaj körzetében voltak - közölte szombaton Szami-Ul Badar tábornok "Információt kaptunk erről a csoportról, és csapdát állítottunk nekik" - tette hozzá az afgán parancsnok, aki szerint az afgán és a szövetséges erők katonái közül senki sem halt meg. A szövetségesek pénteken jelentették be, hogy Paktia tartományban a reggeli órákban mintegy húsz tálib rátámadt egy őrjáratra, és a szövetségesek légi támogatásával végrehajtott ellentámadásban "többen életüket vesztették".

Három német katona és hat afgán polgári személy halt meg öngyilkos merényletben szombaton az észak-afganisztáni Kunduz tartományban - közölte Mohammad Omar tartományi kormányzó. Nur Mohammad tábornok, a biztonsági erők helyi parancsnoka előzőleg még azt közölte, hogy az öngyilkos merénylő három német katona és négy civil életét oltotta ki. Más források szerint négy polgári személy meghalt, tizenheten - közöttük két német katona és egy tolmács - megsebesült a detonációban. A biztonsági erők parancsnoka szerint a támadó akkor hozta működésbe a pokolgépet, amikor a katonák Kunduz városban őrjáratot tartottak.

A NATO-vezetésű afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) megerősítette, hogy detonáció történt a német katonák közelében. A három német katona halálát Berlinben is megerősítették. A német hírügynökség értesülései szerint szombat reggel két öngyilkos merénylő is a levegőbe repítette magát Kunduz városában két külön támadás során. Afganisztán nagyjából erőszakmentesnek tartott északi részében mintegy 3000 német katona állomásozik.