Az ENSZ vizsgálja Libanonban a fegyvercsempészetet

Vágólapra másolva!
Küldöttséget meneszt az ENSZ a jövő héten Libanonba, hogy tájékozódjon arról, igazak-e azok az állítások, amelyek szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy tavalyi határozatát megsértve fegyverek áramolnak be a földközi-tengeri országba a szíriai határon keresztül.
Vágólapra másolva!

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár tájékoztatta a BT-t csütörtökön a küldöttség kiküldéséről, miután a BT a múlt hónapban kérte a Libanonba irányuló fegyvercsempészésről szóló állítások kivizsgálását.

Az ENSZ-küldöttséget, amely előreláthatólag két hetet tölt Libanonban, Lasse Rosenkrands dán diplomata vezeti, s többek között algériai, német, jamaikai és svájci szakértők lesznek a tagjai.

Szíria tagadja, hogy fegyverek érkeznének Libanonba a két ország közös határán keresztül.

Az ENSZ BT tavaly augusztusi 1701-es határozatában - amely lezárta az Izrael és a Hezbollah libanoni fegyveres szervezet között lezajlott egy hónapos háborút - egyebek mellett felkérte a libanoni kormányt: úgy biztosítsa határait, hogy azokon keresztül a világszervezet hozzájárulása nélkül ne lehessen fegyvereket vagy hadianyagot a közel-keleti arab országba juttatni, s megbízta a világszervezet libanoni békefenntartóit (UNIFIL), legyenek segítségére ebben Bejrútnak.