Több mint 100 katonát vesztett az USA májusban

Vágólapra másolva!
Nyolc embert veszített az elmúlt napokban Irakban az ott állomásozó amerikai haderő. Velük együtt már 100 fölé emelkedett az amerikaiak vesztesége ebben a hónapban.
Vágólapra másolva!

Az amerikai katonaság szombat esti tájékoztatása szerint két fegyveres még szerdán lelte halálát Kelet-Bagdadban út menti pokolgép robbanása következtében. Egy katona a Bagdadtól 20 kilométerre északra fekvő Tádzsiban halt meg péntek este, miután három társával együtt - akik sebesülésekkel túlélték a támadást - tőrbe csalták.

Szombaton elesett egy tengerészgyalogos bevetés közben el-Anbár tartományban, négy másik katona életét pedig az út mentén működésbe lépő robbanószerkezetek oltották ki, egyikük Bagdad déli részén, a három másik katona a fővárostól északra, Szaláheddín tartományban vesztette életét.

Az amerikai hadsereg előzőleg a nap folyamán már beszámolt három másik katonája haláláról. Az amerikai haderő csak májusban 101 embert veszített Irakban.