A sajtót okolja bukása miatt Wolfowitz

Vágólapra másolva!
A sajtó keltette hangulat miatt kell távoznia az elnöki székből - állítja Paul Wolfowitz a Világbank elnöke. A barátnője fizetésemelése miatt támadott elnök szerint pontatlan nyilatkozatok okozták a vesztét.
Vágólapra másolva!

"A sajtó kényszerített lemondásra" - közölte hétfőn Paul Wolfowitz, a Világbank elnöke, aki egy hónap múlva távozik posztjáról, alapvetően barátnője megemelt fizetése miatt. A távozó elnök egy hétfői rádióinterjúban azt állította, hogy a bank dolgozói nem veszítették el a belé vetett bizalmat, ennek nem volt szerepe távozásában. Ez az ügy "inkább a sajtóról, mint a bankról" szól - mondta. Szerinte a közvélemény egy sor pontatlan nyilatkozatra reagált és mire pontosíthattak volna, az indulatok elszabadultak.

A bank igazgatótanácsa két hete jelentette be, hogy a 2005 óta a bankelnöki posztot betöltő Paul Wolfowitz etikai vétség miatt június 30-i hatállyal távozik. A pénzintézet 24 tagú igazgatótanácsa elfogadta egy belső vizsgálat eredményét, amely szerint Wolfowitz megsértette a bank etikai szabályait, amikor pozícióját felhasználva járt közben barátnőjének előmenetele és fizetésemelése ügyében.

Wolfowitz - aki azelőtt a védelmi miniszter helyettese, az iraki háború tervének egyik kidolgozója volt és emiatt kezdettől fogva egyet nem értés kísérte elnöki kinevezését és működését - közölte: a sajtó keltette túlfűtött hangulatban már nem tudta volna folytatni munkáját. Wolfowitz egyúttal közölte, örömmel vette tudomásul, hogy az igazgatótanács olyan álláspontra helyezkedett: etikusan és jóhiszeműen cselekedett, amikor 2005-ben közbenjárt azért, hogy barátnője méltányos kárpótlást kapjon, miután összeférhetetlenség miatt fel kellett adnia világbanki állását.