Választási csalás miatt feloszlatták a thaiföldi kormányfő pártját

Vágólapra másolva!
Választási csalás címén feloszlatta szerdán Thakszin Sinavatra megbuktatott kormányfő pártját a thaiföldi alkotmánybíróság, és öt évre eltiltotta minden politikai tevékenységtől a párt végrehajtó bizottságának mind a száztíz tagját, köztük a volt kormányfőt is.
Vágólapra másolva!

A Sinavatra vezette Thai Rak Thai (A Thaiok Szeretik a Thaiokat) párt nagyarányú győzelmet aratott a 2001-es és a 2005-ös választásokon. Az alkotmánybíróság ítélete azonban nem erre a két választásra, hanem a szoros eredménnyel végződött 2006-os választásokra vonatkozott, az ítélet szerint akkor sértette meg a bukott kormányfő pártja a választási törvényt.

Thakszin Sinavatra azért írta ki a 2006-os választásokat, hogy lecsillapítsa az ellene, illetve kormánya ellen tüntető tömegek haragját, amelyet a kormányfő és a kormány állítólagos nagyszabású korrupciós ügyei váltottak ki. 2006 szeptemberében a hadsereg vértelen puccsal megbuktatta Thakszin Sinavatra kormányát.