Visszatámad a kémgyilkosság gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
A brit hírszerzés, az MI6 áll a Litvinyenko-gyilkosság mögött - állítja Andrej Lugovoj, akit viszont épp a britek gyanúsítanak azzal, hogy ő mérgezte meg az orosz exkémet. A férfi szerint Alekszander Litvinyenkót beszervezték a britek, de már nem tudták ellenőrizni. A brit titkosszolgálat szerint Lugovoj csak fantáziál.
Vágólapra másolva!

A brit titkosszolgálatnak is köze volt Alekszander Litvinyenko megmérgezéséhez - állítja Andrej Lugovoj, akit a britek azzal gyanúsítanak, hogy ő ölte meg egykori kollégáját. Az orosz exkém Moszkvában tartott sajtótájékoztatót, ahol azt állította, ő csak bűnbak. "Még ha (a brit különleges szolgálat) nem is maga tette, vagy felügyelete alatt, vagy tudomásával történt" - mondta a mérgezésről Lugovoj, aki szerint erre bizonyítékai is vannak, de ezeket nem hozta nyilvánosságra.

A brit hatóságok a hétvégén kezdeményezték a férfi kiadatását, aki szerintük alaposan gyanúsítható azzal, hogy szándékosan megmérgezte Alekszander Litvinyenko volt orosz hírszerzőt, Vlagyimir Putyin elnök ismert kritikusát, aki tavaly novemberben vesztette életét, miután polónium-210 került a szervezetébe.

Lugovoj szerint a brit MI6 beszervezte Litvinyenkót, aki azonban kikerült az ellenőrzésük alól.. Azt is állította, hogy őt magát is be akarták szervezni, hogy információkat szerezzenek Vlagyimir Putyin orosz elnökről. "Azt kérték, szerezzek mindenféle... kompromittáló információt Putyin elnökről és családtagjairól." Eredetileg gazdasági információkat kértek tőle, de aztán rájött, hogy ennél többről van szó - állította.

A férfi szerint a gyilkosság mögött az MI6-on kívül az orosz maffia vagy a Putyin ellenfelének számító Borisz Berezovszkij mágnás is állhat, jóllehet szerinte a főszereplő a brit titkosszolgálat és ügynökei. Gyanúsításával kapcsolatban közölte, neki nem volt indítéka megölni egykori kollégáját. "Szása (Litvinyenko) nem volt az ellenségem. Nem éreztem haragot, akármit is tett vagy akármit is írt könyveiben. Már régóta az ülzeti életben dolgozom, és nem igazán érdekelt" - mondta.

Lugovoj beszélt azokról az oroszokról is, akik állítólag a titkosszolgálatnak tett szívességekkel szereztek brit állampolgárságot, és közölte, a brit közvéleménynek tudnia kellene, egyes oroszok mit művelnek Londonban.

A brit külügy szerint azonban a gyilkossági ügy egy bűneset, és nincs köze a titkosszolgálatokhoz. Oleg Gorgyevszkij volt KGB-s, jelenlegi brit ügynök pedig bolond fantáziának nevezte Lugovoj állításait. Gorgyevszkij tagadta, hogy Litvinyenko nekik dolgozott volna. "Régen ... az FSZB tagja volt, amely a KGB belföldi szervezete, és az MI6-ot nem érdekli a belföldi szervezet, Litvinyenkóra nem volt tehát szükségünk" - idézte a BBC.