Pénz és bosszú vezérli az iraki túszszedőket

2007.06.02. 11:59

Könyörögnie nem érdemes, sőt ez kifejezetten veszélyes lehet az öt brit túsznak, akiket a héten raboltak el egy kormányzati épületből Bagdadban. Évente több ezer embert ejtenek túszul Irakban. A szerencsésebbeket pénzért elengedik, vagy kiszabadítják, de sokukat brutális módon kivégzik. Nagy nyilvánosságot csak a külföldi áldozatok kapnak, pedig az elraboltak többsége iraki.

Több mint 5 ezer irakit raboltak el és ejtettek túszul a Szaddam Husszein rezsimjének 2003 áprilisi megdöntését követő három évben iszlám militánsok. A túszszedések száma azóta tovább nőtt. Az irakiak elrablása azonban ritkán kerül a nemzetközi sajtó címoldalára, ellentétben a külföldi túszok ügyével.

Pedig már 2003 nyarán - amikor George Bush amerikai elnök még a koalíciós erők gyors győzelméről beszélt - érkeztek az első jelentések, hogy iraki középosztálybeliek közül sokan megtiltották gyermekeiknek, hogy elmenjenek otthonról, mert elrablásuktól tartottak. Különösen orvosokat és más diplomás szakembereket vettek célba az emberrablók.

Hangulatkeltés

A túszszedő militáns csoportok - síita szélsőségesek - sokszor csak pénzt akarnak, hogy így finanszírozhassák tevékenységüket. Eleinte fontos cél volt az is, hogy a közbiztonság erodálásával és a bizonytalanság fenntartásával az általuk megszállóknak hívott amerikai vezetésű erők ellen hangolják a közvéleményt, és különösen a befolyásos középosztályt.

A túszszedések folyamatos növekedése azt jelzi, hogy a közbiztonságot valóban nem sikerül fenntartania az iraki biztonsági erőknek és a koalíciós csapatoknak. Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint csak 2006-ban több mint 1800 embert raboltak el, ami közel napi 5 túszejtést jelent átlagban. A BBC szerint azonban a konzervatív becslések is napi 30 túszejtésről beszélnek.

Szimbolikus kivégzések

Az igazán nagy figyelmet kiváltó esetek szinte kivétel nélkül külföldi emberrablások voltak. A bírálók szerint azért, mert a nemzetközi sajtó számára fontosabbak a "nyugati emberek, mint az egyszerű irakiak". Más vélemények szerint viszont sok európai és amerikai néző éppen ezáltal vált érzékenyebbé az iraki problémákra. Az első külföldit 2004 áprilisában Falludzsa amerikai ostrománál rabolták el, amikor a militánsok összesen 43 embert ejtettek túszul.

Az első túszkivégzés áldozata Fabrizio Quattrocchi, egy olasz biztonsági cég alkalmazottja volt, akit 2004. április 14-én lőttek fejbe. A 36 éves Quattrocchi kivégzése - akit három társával együtt fogtak el - hírhedtté vált: túszejtői megásatták vele saját sírját és azt akarták, hogy csuklyával a fején térdeljen a gödör mellé. Fejbelövése előtt dacból levette a csuklyát és azt kiabálta: "megmutatom, miként hal meg egy olasz!". Társait amerikai katonák szabadították ki.

A fejbelövésről szóló felvételt az al-Dzsazíra még nem volt hajlandó bemutatni, de nem sokkal később megjelentek az első, szimbolikus kivégzésekről készült videók is: 2004. május 11-én hozták nyilvánosságra a 26 éves Nick Berg amerikai üzletember lefejezéséről készült felvételt. Berget a CIA szerint személyesen az iraki al-Kaida akkori vezetője, Abu Muszab al-Zarkavi végezte ki.

Forrás: EPA
Nick Berg kivégzéséről készült először felvétel

Hatalmas nemzetközi nyilvánosságot kapott a 62 éves brit-ír Kenneth Bigley mérnök kivégzése is. Szabadon engedéséért Tony Blair brit miniszterelnököt, Jasszer Arafat palesztin vezetőn, Abdullah jordániai királyon, Kaddhafi líbiai vezetőn kívül a Brit Muszlim Tanács is lobbizott, sőt - jelentések szerint - a brit hadsereg elitalakulata, az SAS (Special Air Service) is készenlétben állt. Az MI6 brit titkosszolgálat ügynökei állítólag kiszabadították, de egy közúti ellenőrzőpontnál ismét elfogták és ezt követően lefejezték.

Pszichológiai hadviselés

Ezt követően egymást követték az európai és amerikai közvéleményt sokkoló felvételek, amelyeken csuklyát viselő, a guantanamói amerikai bázis börtönében használt narancsszínű rabruhába öltöztetett foglyok könyörögtek az életükért. A 2004. július és szeptember közötti időszakban 87 külföldit fogtak el, 22-t megöltek, 34-et elengedtek, a többiek sorsa ismeretlen - írta a BBC. Később a kivégzésekről készült videók ritkábbá váltak, mert az iszlám militánsok egyik vezetője, Ajman al-Zavahiri úgy vélte, a felvételekkel elidegenítik az egyszerű muzulmánokat.

A pszichológiai hadviselésnek meg is lett az eredménye: a következő hónapokban jelentős váltságdíjakat fizettek ki a túszejtőknek. A 2005. november 25-én elrabolt, iszlám hitre áttért Susanne Osthoff német régészért állítólag 5 millió dollárt (közel 1 milliárd forint) fizetett ki a német kormány, így december 18-án szabadult. Szerencsésen végződött Georges Malbrunot és Christian Chesnot francia újságírók esete is, akiket négy hónapnyi fogság után, az arab országok lobbizása nyomán engedtek el állítólag "Franciaország iraki beavatkozás ellenes álláspontja miatt".

Pénzt vagy életet

Forrás: EPA
Christian Chesnot és Georges Malbrunot kiszabadult

A Times tavaly azt írta, olyan dokumentumokat láttak, amelyek bizonyítják: Franciaország, Olaszország és Németország összesen 45 millió dollárt (közel 9 milliárd forint) fizettek túszok szabadon bocsátásáért. A váltságdíj fizetést azonban mindhárom ország tagadta. Általában a legtöbb ország kormánya vagy nem hajlandó fizetni, vagy tagadja, hogy váltságdíjat fizetne a túszokért, mert attól tartanak, hogy az csak újabb hasonló esetekhez vezetne.

A Times szerint azonban egyes államok - Törökország, Románia, Svédország, Jordánia - és Irakban működő amerikai vállalatok is fizettek váltságdíjat. Az elrabolt irakiakat nagyrészt elengedik túszejtőik, amennyiben hozzátartozóik hajlandók váltságdíjat fizetni. Bakir Szolah volt iraki belügyminiszter testvérét, Emant is elrabolták és két héttel később - állítólag váltságdíj ellenében - szabadon engedték.

Túlélni

Forrás: EPA
Simona Pari és Simona Torretta olasz segélymunkások túlélték

A túszokat - akik legtöbbször erre fel nem készült civilek - sokszor hónapokig tartják fogva. A héten elrabolt britek esete is azt mutatja, még a magántestőrök sem mindig jelentenek biztonságot. Egykori brit SAS katonák szerint a túszejtést követő percekben a legfontosabb a nyugalom megőrzése, és az együttműködés. Javaslatuk szerint érdemes minél több részletet megfigyelni a túszejtőkről, a fogvatartás helyéről, az odavezető útvonalról és megtudni arról, hogy pénzért vagy politikai okból történt az emberrablás. Az előbbi esetben ugyanis értékesebb a túsz élete fogva tartói szemében.

Az SAS kiképzők szerint a legnehezebb a pszichikai és fizikai erőnlét megőrzése, ezért azt tanácsolják: a túszok próbáljanak valamiféle napi rutint kialakítani, ne könyörögjenek, mindenképpen őrizzék meg emberi méltóságukat, ez ugyanis a legnagyobb védelem számukra megölésük ellen. Lépjenek kapcsolatba az őrökkel - ne legyenek velük durvák, de leereszkedők sem - próbáljanak családjukról beszélni, később kérjenek apró, de egyre nagyobb szívességeket.

Javaslatuk szerint a mentális állapot megőrzésében segít, ha a túsz elképzeli, mit tesz majd kiszabadulása után. Amennyire lehet, érdemes folyamatosan figyelni az esetleges változásokat az őrök viselkedésében, ez jelzést adhat az esetleges szökésre. Szakértők szerint a fogság elviseléséhez fontos a pozitív hozzáállás: ha másból nem is, szerintük abból lehet erőt meríteni, hogy a túszok többsége túléli.

KAPCSOLÓDÓ CIKK