Távozik Bush legrégebbi tanácsadója

Vágólapra másolva!
George Bush elnök főtanácsadója, Dan Bartlett bejelentette lemondását 36. születésnapján, pénteken. A MSNBC híradása szerint az elnök legközvetlenebb bizalmasai közé tartozó Bartlett 14 éve állt Bush "szolgálatában", egészen a texasi kormányzói hivatalból követte őt a Fehér Házba.
Vágólapra másolva!

Az elnök stratégiai tanácsadója azzal indokolta távozását, hogy a magánszférában képzeli el a jövőjét, hogy több időt tölthessen családjával. Három, négy évesnél fiatalabb gyereke van.

George Bush köszönetet mondott Bartlett "elkötelezettségéért". A Fehér Ház közleménye szerint Bush úgy fogalmazott, hogy mindig nagyra tartotta véleményét, és becsülte barátságát.

Elemzők megjegyzik: az elnökhöz hasonlóan texasi születésű Bartlett Bush legközvetlenebb döntéshozói-tanácsadói körének tagja volt, gyakran lépett a sajtó elé, hogy megvédje az elnököt "nehéz időkben", például a népszerűtlen iraki háborúval kapcsolatban, a Katrina hurrikán utáni késedelmes kormányzati reakció vagy az elveszített kongresszusi választások után.

Bartlett távozása az első változás azóta, hogy Donald Rumsfeld védelmi miniszter tavaly novemberben lemondott, miután a kormányzó Republikánus Párt elveszítette a törvényhozási választásokat. Az elnök azt megelőzően egy éve újította fel az adminisztrációt, új kabinetfőnököt, pénzügyminisztert, sajtófőnököt, továbbá CIA-igazgatót és kereskedelmi főmegbízottat nevezett ki. A személycserék nem tudták megállítani Bush népszerűségvesztését. George Bushnak 600 napja van hátra második elnöki ciklusából.