Bizalmatlansági indítvánnyal nyomulnak Basescuék

2007.06.04. 15:28

Harmadszorra sikerült benyújtania bizalmatlansági indítványt a kormány ellen a román Demokrata Pártnak. Traian Basescu, a posztján két hete népszavazáson megerősített államfő és pártja előrehozott választást próbál kicsikarni, hogy ne kisebbségi kormány irányítsa Romániát.

A román Demokrata Pártnak (PD) harmadszori nekifutásra hétfőn sikerült benyújtania a parlamentben a kormány elleni bizalmatlansági indítványt. Hétfőn a képviselőház és a szenátus állandó bizottságai elé került a kezdeményezés, amelynek sorsáról a nap folyamán döntenek. Bogdan Olteanu, a képviselőház szociáldemokrata elnöke szerint a dokumentumot végül 119 képviselő írta alá, ami csak hárommal több, mint amennyi ahhoz kell, hogy napirendre vegyék az ügyet. A múlt héten a PD kétszer is benyújtotta javaslatát, de Olteanu mindkét alkalommal elutasította, mert nem volt meg a szükséges legalább 116 kézjegy.

A két hete tartott népszavazáson posztján megerősített Traian Basescu köztársasági elnök pártja, az államfő sikerén felbuzdulva, előrehozott választásokat szeretne kicsikarni, hogy stabil kormány állhasson fel Romániában. A jelenleg kormányzó koalíció - a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szövetsége - ugyanis kissebbségben működik a legnagyobb ellenzéki erőt képviselő szociáldemokrata párt külső támogatásával.

A romániai sajtóban számos találgatás látott napvilágot arról, hogy egy idő előtti választás esetén Basescu pártja kivel szövetkezne és ki kapna kormányalakítási megbízást, ám eddig csak egy dolog tűnik biztosnak: az államfőt megerősítő népszavazás nyomán megindult a politikai erőviszonyok átrendeződése.

Az államfő megtartásáról azt követően tartottak népszavazást május 19-én, hogy az ellenzéki szociáldemokraták alkotmánysértésre hivatkozva kezdeményezték felfüggesztését.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK