Ellenállást ígér atomügyben Irán

Vágólapra másolva!
Nem fog a nagyhatalmaknak könyörögni Irán azért, hogy joga legyen a nukleáris fejlesztésekhez. Erről az iszlám köztársaság legfőbb vallási vezetője beszélt az országot alapító Khomeini ajatollah halálának évfordulóján. Szajed Ali Hamenei szerint éber ellenállással fogják kivívni az ehhez való jogot.
Vágólapra másolva!

Irán nem fog könyörögni a nagyhatalmaknak a nukleáris technológia fejlesztésének jogáért, és már a múltban is bizonyította, hogy nem hátrál meg jogai védelmében - közölte hétfőn Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.

"Az éber ellenállás az egyetlen módja annak, hogy egy nemzet kivívja jogait" - mondta Hamenei Ruhollah Khomeini, az iszlám köztársaság alapítója halálának 18. évfordulóján mondott beszédében több ezer ember előtt, az imám Teherántól délre álló mauzóleumában.

Harcias kijelentései két nappal a világ hét legfejlettebb ipari állama és Oroszország csúcstalálkozójának kezdete előtt hangzottak el. A tanácskozáson várhatóan terítékre kerül az ENSZ-szankciókkal sújtott, vitatott iráni atomprogram is.