Elfogták a Jemaah Islamiyah legfőbb vezetőjét

Vágólapra másolva!
Elfogták a többek között Zarkarsih néven ismert csúcsterroristát nem sokkal azt követően, hogy egyik alvezére, Dujana is fogságba került. Utóbbi egy indonéziai televízióban pénteken bejátszott üzenetben már be is ismerte, hogy ő állt a Jemaah Islamiyah terrorhálózat katonai szárnyának élén. A férfiaknak több merénylethez van közük.
Vágólapra másolva!

Az indonéz hatóságok elfogták a Jemaah Ismaiyah legfőbb vezetőjét - jelentette be pénteken a dél-kelet-ázsiai ország antiterrorista egységének parancsnoka. A régió legnagyobb terrorista hálózatának vezetője Zarkarsih, vagy Mbah néven volt ismert.

Nem sokkal ezt megelőzően a szervezet egyik alvezére nyilatkozott a tévében, miután ő is horogra akadt. "2005-től mostanáig a katonai szárny vezetője voltam" - mondta a 37 éves, arabul folyékonyan beszélő gyanúsított, akiről az indonéz rendőrség úgy tudja, egyszer személyesen találkozott Oszama bin Laden al-Kaida-vezérrel. Az ANTV csatornán sugárzott felvételen úgy tűnt, a beismerő vallomást tevő fogoly jó egészségi állapotban van.

Abu Dujala hírek szerint Afganisztánban kapott kiképzést, és a gyanú szerint köze volt a 2004-ben a jakartai ausztráliai nagykövetség és egy évvel korábban a Marriott szálloda ellen elkövetett merénylethez. Többek között fegyverek és robbanóanyagok felhalmozásával, valamint terroristák toborzásával vádolják.

A délkelet-ázsiai szigetország hatóságai azt remélik, hogy az elfogott terrorista elvezeti őket terrortevékenységgel gyanúsított más személyekhez, akiknek közük lehet a 2002 óta Indonéziában elkövetett - összesen 240 emberéletet követelő - merényletekhez, amelyek mögött a Jemaah Islamiyah szervezetet sejtik. A csoport célja egységes iszlám állam megteremtése Délkelet-Ázsiában.