Az infláció végezhet a Mugabe-rezsimmel

2007.06.22. 16:19

Hamarosan Robert Mugabe rezsimjének megdöntését idézheti elő, hogy az infláció másfél millió százalékos is lehet az év végéig Zimbabwében - vélte a hararei amerikai nagykövet. Christopher Dell a Guardiannek adott interjúban azt mondta, a kormány magán hajt végre rezsimváltást azzal, hogy az árak naponta kétszer emelkednek, és ez folyamatosan erodálja Mugabe támogatottságát. Az inflációt jelenleg 4500 és 11 ezer százalék közöttire becsülik.

Az infláció döntheti meg Robert Mugabe rendszerét Zimbabwéban - mondta Christopher Dell hararei amerikai nagykövet a Guardiannek. Az árak naponta kétszer is emelkednek a délkelet-afrikai országban. "Az infláció 1,5 millió százalékos lesz az év végére, ha nem hamarabb, és ez még egy konzervatív előrejelzés" - mondta Dell. A pénzromlás mértékét jelenleg hivatalosan 4500 százalékra teszi a hararei kormány, de közgazdászok és kereskedők úgy vélik, magasabb, mint 11 ezer százalék.

A golfozók még a játék elején fizetnek az italukért, mert mire a 18 lyukú pálya végére érnek, már többet kellene fizetniük - írja a Guardian. Egy zimbabweinek a közelmúltban azt mondták, a jövőben nem kap kimutatást a nyugdíjáról, mert annak értéke kevesebb, mint a bélyeg ára. Hararei munkások közül többen már hétfő és péntek között inkább a gyárakban alszanak, hogy megspórolják a csillagászatira növekvő utazási költséget.

"Ez mindent destabilizál. Az emberek teljesen elvesztették bizalmukat a valutában, és ez azt jelenti, hogy a kibocsátó kormányban is" - vélte Dell. "Katasztrofális gazdaságpolitikájával a Mugabe-kormány saját magát dönti meg. Ez most már elérte a kritikus pontot. Szerintem hónapok, sőt heteken belül történhet valami. Közeleg a végjáték a Mugabe-kormány számára" - mondta a nagykövet.

Ilyen infláció mellett sok zimbabwei a cserekereskedelemre tért át. "Néhány szappant adtam két vödör kukoricáért. Ez sokkal egyszerűbb volt, mint a boltban próbálkozni" - mondta egy zimbabwei munkás, Richard Mukondo. "A vidékiek még rosszabb helyzetben vannak: láthatóan éhesek, és lerongyolódtak. Azzal kereskednek, amivel tudnak: paradicsommal, hagymával, csirkével és tojással" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK