Malina Hedvig ügyvédje nem hisz a rendőrség pártatlanságában

Vágólapra másolva!
Szlovákia rendőrsége a Szlovák Köztársaság állampolgára ellen folytat magánháborút - jelentette ki pénteken a Nyitrán tavaly megvert magyar nemzetiségű csallóközi egyetemista, Malina Hedvig ügyvédje pénteken a szlovák TA3 hírtelevízióban.
Vágólapra másolva!

Roman Kvasnica szerint az ügyben követhetetlen jogi káoszt alakítottak ki, amit fényesen bizonyít az a körülmény, hogy a kedden Hedvig mellett megnyilatkozó nyitrai férfit, Zdeno Kamenickyt nem kihallgatta, csupán meghallgatta a szlovák rendőrség, s tette ezt vélhetően azért, hogy ily módon tartsa távol a sértett ügyvédjét. - "A rendőrség ezzel megengedhetetlen módon a törvény ellenében járt el" - így az ügyvéd, aki szerint megcsúfolták az igazságot.

A rendőrség csütörtökön jelezte, Kamenicky szavahihetőségének megállapítása alapján akarja eldönteni, vajon a Malina Hedvig mellett valló nyitrai férfi alkalmas-e arra, hogy tanúként is kihallgassák. Ha így lenne, ez az ügyben elkerülhetetlen fordulatot idézne elő.

Kamenincky kedden a szlovák hírtelevízióban elhangzott nyilatkozatában feltárta, hogy ismeri Hedvig egyik - szélsőséges magyarellenes csoporthoz tartozó - támadóját, akinek a családja is tisztában van azzal, hogy a fiuk mit követett el. Robert B.-t , a 22 éves munkanélküli fiatalembert annakidején a rendőrség kihallgatta, mert kísértetiesen hasonlít a Hedvig leírása alapján készült két fantomképen látható személyek egyikére.

Az országos rendőr-főkapitányság szóvivője, Martin Korch szerint "golyóálló alibije" okán Robert B.-t akkor szabadon bocsátották. Az alibit anyja szolgáltatta, aki azt nyilatkozta: fia a - lakásukhoz közeli - támadás idején otthon aludt.

A Robert B. terhére nyilatkozó Kamenicky kedden azt mondta: azért szólalt meg, mert sajnálja Hedviget, és elege van a tizedik hónapja folyó ügy fejleményeiből, nevezetesen a rendőrség indoklásából, miszerint két hét után azért zárták le a nyomozást, mert arra a meggyőződésre jutottak, hogy a diáklányt senki sem verte meg, az egész történetet maga a lány találta ki.

Az ügy azóta is tisztázatlan alapkörülménye, hogy a rendőrséget egyáltalán nem érdekli, ki verte meg a szemmel láthatón és orvosi látleletek szerint is bizonyíthatóan súlyosan bántalmazott magyar lányt. Malina Hedvig azt állítja, hogy a támadói azért verték meg, mert magyarul beszélt. A diáklány ellen időközben - hamis tanúzás és a hatóságok félrevezetésének gyanúja okán - vádindítvány készült. Ha a lányt ennek alapján bíróság elé állítják, a bíróság öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti.