Török katonák nyolc kurdot öltek meg

Vágólapra másolva!
Török katonák nyolc kurd szakadárt öltek meg szerdán az iraki határtérségben - jelentették katonai források. A hadsereg egyik alakulata és a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei között törtek ki összecsapások Sirnak tartomány hegyvidékes körzetében.
Vágólapra másolva!

A PKK, amelyet nem csak a török kormány, hanem az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorista szervezetnek tart, az év eleje óta növelte támadásainak a számát. A török hadsereg pedig újabb csapatokat vezényelt az iraki határ közelébe, mert a szakadár erők a szomszédos országban menedékben részesülnek, és onnan kiindulva hajtják végre rajtaütéseiket.

Yasar Buyukanit, a török hadsereg vezérkari főnöke szerdán újfent megerősítette annak fontosságát, hogy a török erők hatoljanak be Irak északi részébe, amely a helyi kurdok ellenőrzése alatt van, és mérjenek csapást a PKK támaszpontjaira, ehhez azonban a kormány engedélyére van szükség.