Gigantikus jégmezőt kebelezne be Moszkva

Vágólapra másolva!
Oroszország szerint geológiai bizonyíték van rá, hogy az Északi-sarkvidék hatalmas (13 magyarországnyi) része összeköttetésben áll az orosz szárazfölddel, azaz orosz fennhatóság alá tartozó terület. A sarkvidék senki földje, Oroszország azonban nem először nyomul, hogy kicsípje magának egy darabját. A rámenősség érthető, a jég alatt több milliárd tonna gázt és olajat sejtenek.
Vágólapra másolva!

Bejelentette igényét az Északi-sarkvidék 1,2 millió négyzetkilométeres darabkájára Oroszország - írja a Guardian. A brit lap szerint Moszkvában terv készül a 13 magyarországnyi terület bekebelezésére.

Oroszország már jelenleg is a világ legnagyobb kiterjedésű állama 18 millió négyzetkilométeres területével, amely 11 időzónát foglal magában, és Európától a Távol-Keletig terpeszkedik.

Oroszország orosz kutatók eredményeire alapozza követelését a Guardian szerint. Új eredmények alapján ugyanis az ország sarkköri vidékeit a jégtakaró alatti földnyelv köti össze az északi sarkkal.

A nemzetközi jog értelmében a sarkvidék senki földje, egyetlen országhoz sem tartozik a terület. A sarkkört határoló országok, Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada, Norvégia és - Grönland révén - Dánia a hozzájuk tartozó partvidék 350 kilométeres sávjában alakíthatnak ki kereskedelmi zónát.

Az orosz kutatók szerint a Moszkvát illető terület jelentős mennyiségű nyersanyagokat rejt, a felmérések szerint 10 milliárd tonna gáz és olaj bújik meg a jég alatt. A felfedezés hitelességét ugyanakkor többen kétségbe vonják. "Őszintén szólva ez egy kicsit furcsa" - mondta a Guardiannek Szergej Priamikov, a szentpétervári sarkkutató központ igazgatója. "Kanada pont ugyanezzel a követeléssel állhatna elő. A kanadaiak azt mondhatnák, hogy a Lomonoszov-hátság a kanadai földnyelv része, ami azt jelenti, hogy Oroszország Kanadához tartozik egész Eurázsiával együtt" - jelentette ki.

Oroszország legutóbb 2001-ben próbálkozott meg sarkköri befolyásának kiterjesztésével, amikor azt kérte, hogy kitolhassa kereskedelmi zónájának határát. A kérvényt az ENSZ elutasította.