Portugália vette át az EU soros elnökségét

Vágólapra másolva!
Vasárnap véget ért Németország EU-elnöksége, a tisztet mostantól fél évre Portugália vette át. Az ország legfontosabb feladata elnöki ciklusa során az európai alkotmány végleges szövegének megalkotása lesz.
Vágólapra másolva!

Portugália vette át vasárnap az Európai Unió soros elnökségét fél éves időtartamra a tisztség eddigi betöltőjétől, Németországtól. Az ibériai ország hét év után látja el ismét az elnöki tisztet: utoljára 2000 első felében állt az Európai Unió élén.

Fővárosának nevét azóta is gyakran emlegetik az EU-ban, hiszen ott indították útjára a lisszaboni folyamat néven ismert programot. Ennek célja az, hogy a tagországok összehangolt fejlesztésével, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás javításával az EU-t 2010-re a világ legversenyképesebb térségévé tegye.

A most következő hathónapos időszakban a fő kérdés - és ezzel a portugál EU-elnökség alapvető feladata - a 2005-ös francia és holland elutasítás után megbukott EU-alkotmányt helyettesítő új szerződés végleges megszövegezése lesz. Erre jó esély van, hiszen az EU állam- és kormányfői egy héttel ezelőtti brüsszeli csúcsértekezletükön lényegében meghatározták, mi kerül majd a dokumentumba.

Portugália után, jövő januárban Szlovénia veszi majd át az EU soros elnökségét, elsőként a 2004-ben belépett új tagállamok közül.