George Bush és Vlagyimir Putyin együtt fog működni az iráni nukleáris program miatt kialakult válság megoldása érdekében - az amerikai és az orosz elnök közös sajtóértekezleten beszélt erről kétnapos kötetlen találkozójuk után. Nem közeledtek viszont a nézetek az amerikai rakétavédelmi rendszer ügyében.

Az amerikai elnök - aki a Bush-család nyári rezidenciáján, a Maine állambeli Kennebunkportban fogadta vendégét - elmondta: az Egyesült Államokhoz hasonlóan Oroszország is aggódik Irán nukleáris programja miatt. Mint hozzátette, számít arra, hogy Moszkva támogatni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy az eddigieknél keményebb szankciókkal igyekezzenek rábírni Teheránt urándúsítási programjának felfüggesztésére.

Bush szavai szerint megállapodtak arról, hogy közös üzenetet küldenek Teheránnak. Putyin azt mondta: remélhetőleg eredményesen együtt fognak működni az ENSZ BT-ben, ugyanakkor "további lényegi egyeztetéseket" javasolt az ügyben.

A két elnök nyilvánvalóan nem tudta álláspontját egymáshoz közelíteni a kétoldalú viszonyban a legnagyobb feszültséget okozó kérdés, az amerikai rakétavédelmi pajzs tervezett kelet-európai kiterjesztése kapcsán.

A kettejük közötti, a mosolydiplomácia által sem elfedhető nyilvánvaló feszültség ellenére a villámvizit végeztével Putyin közölte: "országaink között a kapcsolatok egészen új szintre emelkednek". Nem fejtette ki, mire gondol.