Martin Schulz Horn miatt bírálja Sólyomot

2007.07.05. 19:28

Az Európai Parlament szocialista frakciója nevében Martin Schulz, a képviselőcsoport vezetője csütörtökön levélben köszöntötte Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, egyben - név nélkül, de őrá utalva - bírálta Sólyom László köztársasági elnököt, aki nem volt hajlandó kitüntetni az egykori magyar kormányfőt.

Martin Schulz elismerő szavakkal méltatja Horn Gyulát levelében, akit "európai formátumú államférfinak" nevez, s aki hozzájárult Európa és ezen belül is Németország békés egyesüléséhez.

"Ön külügyminiszterként bizonyította politikai éleslátását, elszántságát és kiállását olyan alapvető értékek mellett, mint a szabadság, a mindenkit megillető önrendelkezés, az emberi jogok tiszteletben tartása és az egész kontinens békéje, jóléte. Ezek olyan értékek, amelyekért mi, szociáldemokraták, mindig is kiálltunk, s ma is küzdünk a 27 tagállamból álló Európai Unióban. Az ön személyes kiállása és bátorsága tette lehetővé az újraegyesülést. Az ön aktív szerepe nélkül Európa és az Európai Unió nem lehetne az, ami mára lett. A frakciónk összes tagja nevében kérem, engedje meg, hogy kifejezésre juttassam hálánkat és elismerésünket" - szögezi le az Európai Parlament egyik legtekintélyesebb politikusának számító Schulz a levélben.

A frakcióvezető mindehhez hozzáteszi: a kitüntetések önmagukban nem csinálnak valakiből államférfit, mint ahogy azt sem garantálják, hogy az illető valóban európai szintű, nagy eredményeket ért el. "Mindazonáltal elszomorít, amikor azt hallom, hogy önt támadások érik saját hazájában politikai szerepvállalása, a múlttal kapcsolatos állítások miatt. A körülményeket figyelembe véve én ezeket a támadásokat méltatlannak találom egy demokratikus ország s egyben egy tagállam legfőbb méltóságához. Az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportja nevében teljes szolidaritásomról biztosítom önt s mindazt, amiért ön síkraszállt" - hangsúlyozza levelében a német frakcióvezető.

Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke Horn Gyulának címzett levelében úgy fogalmaz, hogy a volt kormányfő életének és energiáinak jelentős részét országa és a magyar nép szolgálatának szentelte. "Ön volt az a fickó, aki megnyitotta a kaput, hogy lehetővé tegye a keletnémetek menekülését az NSZK-ba, így tehát ön döntő szerepet játszott az NDK bukásában, Németország újraegyesülésében és a szovjet tömb összeomlásában. Döntő szerepet játszott saját országa átalakulásában is. Ön egy rendes fickó: modernizáló, béketeremtő, szocialista, európai. Nem félt attól, hogy meghozza a szükséges, de nehéz döntéseket. Megalapított egy pártot, amely ma európai szocialista családunk szívében található, s amely aktív, nagyra becsült tagja ennek a családnak" - méltatta Horn Gyula munkásságát az európai szocialista pártszövetség vezetője.

Tabajdi Csaba, az MSZP-s EP-képviselőcsoport vezetője az mindehhez hozzátette: az európai szocialisták frakciójában nagy megdöbbenést keltett, hogy a jobboldali magyar köztársasági elnök megtagadta Horn Gyula kitüntetését. Horn érdemeire és Magyarországért végzett tevékenységére tekintettel e döntést idegennek érzik az európai politikai gyakorlattól. Az európai szocialisták véleménye szerint Sólyom Lászlót nem a tények, hanem a politikai elfogultság vezette, ezért a döntését elítélik - írja Tabajdi.

KAPCSOLÓDÓ CIKK