Sarkozy besározása miatt vádolhatják De Villepint

Vágólapra másolva!
Összeesküvés miatt emelhet vádat a francia ügyészség Dominique de Villepin volt francia miniszterelnök ellen, miután csütörtökön házkutatást tartottak párizsi lakásán. A volt kormányfőt riválisa, az azóta államfővé választott Nicolas Sarkozy állítólagos besározására irányuló Clearstream-ügy miatt foghatják hamarosan perbe - írja a The Times. A 2005 óta vizsgált ügyben hamis korrupciós vádakkal akarták illetni Sarkozyt, hogy megakadályozzák államfői ambícióit. De Villepin tagadja, hogy köze lenne az ügyhöz.
Vágólapra másolva!

Házkutatást tartott a francia rendőrség Dominique de Villepin volt francia miniszterelnök párizsi lakásán, és az ügyészség "közel van ahhoz, hogy vádat emeljen ellene összeesküvés miatt" - értesült a The Times. De Villepin ellen állítólag a Clearstream-botránnyal kapcsolatban emelhetnek vádat. A 2005 óta vizsgált ügyben a titkosszolgálatokat azzal gyanúsítják, hogy hamis korrupciós vádakkal megpróbálták befeketíteni az akkor még pénz-, majd belügyminiszter Nicolas Sarkozyt.

Az ügyészségi nyomozók állítólag új bizonyítékokat találtak, amelyek szerint az akkoriban kül-, majd belügyminiszter De Villepinnek része volt a botrányban. Egy Clearstream nevű luxembourgi pénzintézetben hamis számlákat nyitottak Sarkozy nevére tajvani hadihajó-eladásokból származó állítólagos kenőpénz elrejtésére.

A Sarkozy elleni vádakról kiderült, hogy hamisak, és fő céljuk Sarkozy elnöki ambícióinak ellehetetlenítése volt. Az ügy tovább rontotta az amúgy sem szívélyes viszonyt a köztársasági elnöki székre áhítozó és ezért egymással rivalizáló Sarkozy és De Villepin - Chirac elnök kegyeltje - között.

De Villepin tagad

Az új, állítólagos bizonyítékokat a múlt héten találták egy hírszerző tiszt számítógépén. Az adatokat ugyan kitörölték, de számítógépes adatmentőknek sikerült visszaállítaniuk a dokumentumokat. Kiszivárgott ügyészségi feljegyzések szerint ezek állítólag azt igazolják, hogy Chirac elnök tudott az ügyről. Két hete a volt elnök nem volt hajlandó eleget tenni az ügyészség idézésnek, hogy kihallgassák a botrányról. Ügyvédei szerint Chirac most lejárt mentelmi joga védelmet ad számára az elnöksége alatti ügyekben is.

Dominique de Villepin - aki Sarkozy májusi megválasztása után kényszerült távozni a miniszterelnöki posztról - azt mondja, nem volt semmilyen szerepe a hamis banki adatok közlésében. "Az elmúlt napok hamis gyanúsítgatásaival kapcsolatban Dominique de Villepin megismétli, hogy soha nem akart sem nyomozni bármelyik, a Clearstream-ügyben érintett politikus után, sem kompromittálni őket" - mondták ügyvédei. A volt kormányfő ismét tagadta azt is, hogy Chirac elnökkel beszélt volna az ügyről - írja a The Times.