Cessna zuhant két családi házra Floridában

Vágólapra másolva!
Kisgép zuhant két családi házra kedden az egyesült államokbeli Orlando külterületén, öten meghaltak, és legalább négyen megsérültek - közölték a hatóságok..
Vágólapra másolva!

A Cessna 310-es típusú gép pilótája és utasa életét vesztette, a további három halott kiléte egyelőre nem ismert. A helyi televíziók képeket mutattak a két megsemmisült épületről. A térségben sűrű fekete füst gomolyog.

Egy tízéves gyermek és szülei, akik az egyik lakóházban tartózkodtak, súlyosan megsebesültek. A gyermek testének 80-90 százaléka megégett. Ugyanennek a családnak négyéves gyermeke eltűnt. A mentési munkálatokban egy tűzoltó is megsérült.

Ellentmondásosak a jelentések a másik épület lakóiról. Matt Minnetto tűzoltó azt mondta: nem tudják, hogy tartózkodott-e valaki a szomszédos házban, de ha lett volna ott valaki, akkor valószínűleg már megtalálták volna.

A kétmotoros gép Orlando nemzetközi repülőterétől három kilométerre szenvedett balesetet, miközben megpróbált kényszerleszállást végrehajtani.