Szalmonellás húst küldenek vissza a románok

Vágólapra másolva!
Majdnem 11 tonna szalmonellával fertőzött szárnyashúst szállítanak vissza Romániából Magyarországra. A húst a boltokba szállítás előtt találták meg.
Vágólapra másolva!

Viorel Agud, a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság Arad megyei kirendeltségének ügyvezető igazgatója.közölte, hogy majdnem 11 tonna fagyasztott csirkeszárnyról van szó. Az aradi szakértők élelmiszerelemzési vizsgálatának eredményét a bukaresti higiéniai és közegészségügyi intézet is megerősítette.

Agud közölte, hogy a zár alá helyezett hús visszaszállításához szükséges formaságok intézését már elkezdték. Már csak a magyar központi állategészségügyi hatóság jóváhagyására van szükség, hogy a szállítmány visszakerülhessen Magyarországra.

A Magyar Televízió péntek esti híradója szerint az Arad megye egyik legnagyobb raktárában megtalált húst a boltokba szállítás előtt fedezték fel.

Bognár Lajos főállatorvos-helyettes az MTI érdeklődésére korábban elmondta: a baromfihúsban gyakran előfordul a szalmonella. Ez nem jelent súlyos kockázatot, mert a szalmonella normál konyhatechnikai eszközökkel elpusztítható. Közölte: a hatóságoknak a konkrét üggyel kapcsolatban nincs intézkedési kötelezettségük, mivel az élelmiszervállalkozók felelőssége, hogy megoldják a problémát - mondta Bognár Lajos.