Koszovóról Szerbia szerint csak az ENSZ BT dönthet

2007.07.18. 18:45

Belgrád csak olyan Koszovóra vonatkozó döntést tart elképzelhetőnek, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsában születik. Vojislav Kostunica szerb kormányfő az ENSZ-alapokmány megsértésének nevezett minden olyan kísérletet, amellyel más testület hatáskörébe próbálják utalni a dél-szerbiai tartomány jövőjének kérdését.

Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden kilátásba helyezte: Koszovó státusának kérdését kivonják a Biztonsági Tanács hatásköréből. Solana közölte, hogy visszavonják a legújabb, brit-francia-amerikai BT-határozattervezetet, ha Moszkva továbbra is nemet mond, és a nemzetközi összekötő csoport elé utalják a problémakört.

Vojislav Kostunica ennek nyomán hangsúlyozta: két homlokegyenest ellentétes, Koszovóval kapcsolatos álláspont birkózik egymással nemzetközi téren. Az egyik az ENSZ alapokmányának tiszteletben tartását követeli, a másik pedig félredobná annak előírásait, s meg akarja fosztani Szerbiát területe egy részétől, hogy azon egy második európai albán államot hozzon létre.

Amennyiben ez utóbbi célt szolgáló határozati javaslat kerül a kérdésben döntésre hivatott Biztonsági Tanács elé, Oroszország élni fog vétójogával - mondta Borisz Grizlov. A politikus szerint Moszkva nem támogat olyan döntést, amely egyrészt elfogadhatatlan Szerbia számára, másrészt kimondja, hogy senki ne buzduljon fel Koszovó példáján, mert az egyedi eset, a számára kidolgozott megoldás nem precedens, és nem hivatkozhat rá egyetlen függetlenségre vágyó népcsoport sem.

KAPCSOLÓDÓ CIKK