Túsztárgyalót küldtek a dél-koreai túszokért

Vágólapra másolva!
Dél-Korea túsztárgyalót küldött Afganisztánba, akinek az lesz a feladata, hogy megpróbálja elérni a 23 dél-koreai túsz szabadon engedését. A két német túsz közül az egyik meghalt. A német külügyminisztériumi válságstáb vasárnap is ülésezett.
Vágólapra másolva!

Továbbra is teljes a bizonytalanság Berlinben a minden valószínűség szerint az afganisztáni tálibok által a hét közepén elrabolt német építészmérnök sorsát illetően. A külügyminisztériumi válságstáb vasárnap is ülésezett, kapcsolatot tartva Angela Merkel kancellárral is.

Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter még előző este hivatalosan megerősítette: a túszejtő akció során egy másik német mérnök életét vesztette. A tálibok állítása ellenére azonban nem a terroristák gyilkolták meg, hanem a történtek során elszenvedett megpróbáltatások okozták a férfi halálát.

A külügyminisztérium elsődleges célja most a még életben lévő német férfi megmentése - közölte egy minisztériumi szóvivő. Közben vasárnap a túszejtő akció nyomán német politikusok körében újból felerősödtek azok a hangok, amelyek az Afganisztánból történő német csapatkivonást követelik.

Egy tálib szóvivő szombaton bejelentette, hogy megölték a szerdán elrabolt két német túszt, később azonban afgán és német illetékesek hírszerzési forrásokra hivatkozva azt közölték, hogy az egyik fogoly szívrohamban meghalt, de a másik él.

Az afganisztáni tálibok elraboltak 23 dél-koreait is, azt egyelőre nem tudni, hogy a németek és a dél-koreaiak elrablása egy akció része volt-e. Dél-Korea túsztárgyalót küldött Afganisztánba, akinek az lesz a feladata, hogy megpróbálja elérni a túszok szabadon engedését - írja a BBC Online. A 23 dél-koreai túsz közül 15 nő.