Az al-Kaida észak-afrikai terrort ígér

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnya azzal fenyegetőzik, hogy fokozza a "hitetlenek és a kormányzati erők elleni" támadásait a térségben.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Magreb al-Kaidája nevű csoport az interneten hétfőn nyilvánosságra hozott közleményében bejelentette, hogy harcosai a Magreb-országokban minden rendelkezésükre álló eszközzel megtámadják "Allah ellenségeinek" lakónegyedeit, központjait és laktanyáit. Egyúttal felszólította a muzulmán hívőket, hogy tartsák magukat távol azoktól a helyektől, ahol a "hitetlenek és a hitehagyottak" gyülekeznek, vagy ahol jelentős rendőri és katonai erők csoportosulnak.

Ez a csoport vállalta a felelősséget a július 11-én Algériában elkövetett öngyilkos merényletért, amelynek tíz katona esett áldozatul. Ugyancsak e csoport tagjai követtek el április 11-én kettős öngyilkos merényletet Algírban, aminek következtében 33 ember vesztette élet, több mint 220 pedig megsebesült.

Az Iszlám Magreb al-Kaidája valójában az 1998-ban létrehozott algériai Ima és Harc Szalafista Csoportot (GSPC) takarja: a legerősebb algériai iszlamista szervezetnek számító GSPC tavaly csatlakozott az al-Kaidához, és idén januárban változtatta meg nevét.

A francia titkosszolgálatok értesülései szerint a csoportnak 500-800 gerillája működik Algériában, a Szahel-övezetben, Mauritániában, Maliban és Nigerben. Az észak-afrikai országok erősítették biztonsági együttműködésüket, miután kiderült, hogy a csoport célul tűzte ki: összefog a térségben működő hasonló iszlamista szervezetekkel.