Halálos áldozatokat szed a hőség

Vágólapra másolva!
Sokan estek össze az utcán, a rohammentősök szinte megállás nélkül dolgoznak Romániában. A kánikula áldozatai többségében idős, hetven év feletti emberek. Korfu szigetén szintén egy nyugdíjas halt meg a hőség miatt. Macedóniában erdőtüzek hoztak működésbe első világháborúból hátramaradt aknákat.
Vágólapra másolva!

Romániában harmincra nőtt a kánikula áldozatainak száma, miután hétfőn újabb tizenkét ember vesztette életét a szinte elviselhetetlen hőség miatt - jelentette be kedden Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter. A korábbi tizennyolc halott után regisztrált újabb esetekben idős emberek, hetven éven felüliek vesztették életüket, akik a hőségriadóban elhangzott figyelmeztetések ellenére mentek ki az utcára.

Romániában napok óta első-, illetve másodfokú, keddtől viszont öt déli megyében és Bukarestben harmadfokú hőségriadó van érvényben. A meleg erősödését jelzi, hogy a rohammentősöket majdnem 19 ezerszer hívták segítségül. Ez azt jelenti, hogy például vasárnaphoz képest tizenhét százalékkal nőtt a mentősök leterheltsége. Hétfőn tizennégy százalékkal nőtt az utcán összeesett emberek száma is, összesen majdnem ezren szorultak ilyen rosszullét miatt orvosi segítségre.

A meteorológiai előrejelzések szerint a meleg kedden tetőzik, ugyanis az esti órákban már lefújják a déli részen meghirdetett harmadfokú hőségriadót, szerdán este pedig a meleg enyhülése következtében az elsőfokú vészjelzést is törlik.

Korfun is áldozatot szedett a meleg

Meghalt egy nyugdíjas a Görögországot több napja sújtó hőségben, a 75 éves férfi Korfu szigetén tartózkodott, beteg volt és megállt szíve - közölte kedden az egészségügyi minisztérium szóvivője. A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy napközben ne hagyják el lakhelyüket, mert a hőmérséklet a főváros, Athén környéki Attikán, a közép-görögországi Peloponnészosz félszigeten, valamint a közép-görögországi Thesszáliában eléri a 45 Celsius-fokot.

Athén és az észak-görögországi Szaloniki önkormányzata léghűtött tereket nyitott meg azok számára, akiknek nincs otthon klímaberendezésük. A rendkívüli melegben az elmúlt napokban az ország több pontján gyulladtak meg erdők, amelyek oltását hátráltatta a viharos erejű szél.

Súlyos erdőtüzek Dél-Európában

Egy ember meghalt, húszat ki kellett menekíteni otthonából Macedónia második legnagyobb városában, Bitolában, ahol az erdőtüzek hétfőn este elérték a peremkerületeket, több tucat ház lángra kapott, és pánik tört ki. A lángok működésbe hoztak számos, az első világháborúból hátramaradt aknát. A hatóságok még több ilyen robbanás veszélyére figyelmeztettek. Fokozta az aggodalmat az is, hogy a tűz egy benzinkúthoz közelített, és robbanás veszélye fenyegetett. A hatóságok teljes tűzvédelmi mozgósítást rendeltek el.

Olaszországban a rendkívüli forróság és a nagy szárazság miatt az ország egész területén számos helyen lobbantak fel tüzek. Eddig több mint 45 ezer hektáron pusztult el a növényzet, ennek a fele erdő volt. Hárman meghaltak, amikor az oltási munkálatok közben lezuhant egy repülőgép. A legnagyobb területen Calabriában és Szardínián égett a növényzet, Calabrián belül pedig a Pollio nemzeti parkban. Voltak tűzesetek Castel Gandolfo üdülőhelyen és környékén is, ahol a pápa nyári rezidenciája áll. Száz hektáron leégett az erdő, két szállodát és 25 villát ki kellett üríteni, a Castel Gandolfó-i tó közelében pedig több nyári lak leégett.

A dél-olaszországi Puglia tartomány Baia Mannacore fürdőhelyének strandján 250 vendéget fenyegetett a környéken tomboló tűz. Ketten megsérültek, őket a kikötői rendőrség csónakjain kórházba szállították. A tűz annyira közel volt a strandhoz, hogy sokan nem tudtak emiatt a partra úszni. A tűzoltóság csónakokkal sietett a bajba jutottak megsegítésére.

A horvátországi partvidéken több napja tomboló erdőtüzek két tűzoltó és egy házaspár életét követelték. A lángok és a sűrű füst miatt Sibenik és Primosten között lezárták az Adria-parti autópályát, két Sibenik környéki településről pedig ki kellett telepíteni a lakosokat. Szerbiában félszáz helyen csaptak fel a lángok, de az összes erdőtüzet ellenőrzés alatt tartják. A növényzet kétezer-ötszáz hektáron kiégett, személyi sérülést azonban nem okoztak a tüzek. A legnagyobb pusztítást az ország délkeleti részében, Pirot közelében okozták Szerbiában a lángok. Itt több mint ezer hektáron vált a tűz martalékává a növényzet.

A kelet-szlovákiai Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkban kedd reggelre három hektárnyi erdőt emésztettek fel a lángok egy vasárnap keletkezett tűzben.