Legkevesebb 12-en meghaltak és 43-an megsebesültek Iszlámábádban, a Vörös Mecset közelében, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. A célpontok azok a pihenő rendőrök voltak, akik megpróbálták visszafoglalni a Vörös Mecsetet az azt délelőtt megszálló iszlám fundamentalistáktól.

Legalább 12-en meghaltak és 43-an megsebesültek pénteken délután Iszlámábádban, a Vörös Mecset közelében, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát - közölte a rendőrség.

A pontos helyszínnel kapcsolatban ellentmondásos jelentések láttak napvilágot. Egyes források szerint az öngyilkos merénylő a testére erősített robbanószerkezettel egy étteremben, mások szerint egy piacon követte el a terrorakciót, de akadt olyan jelentés is, amely egy szállodába tette a merénylet helyszínét.

Abban azonban egyetérteni látszanak, hogy a célpontok azok a pihenő rendőrök voltak, akik megpróbálták visszafoglalni a Vörös Mecsetet az azt délelőtt megszálló iszlám fundamentalistáktól. Egy magas rangú belügyi tisztviselő szerint a halottak között hét rendőr volt.

Az iszlamisták két héttel az után hatoltak be a Vörös Mecsetbe - kihasználva annak újbóli megnyitását -, hogy a pakisztáni hadsereg véres rohammal bevette a magukat elbarikádozó fegyveresektől a szentélyt.