Elfogták a camorra egyik főnökét Spanyolországban

Vágólapra másolva!
Spanyolországban letartóztattak a camorra, a nápolyi maffia egy bűnözői csoporját, amely több mediterrán országban szervezte a kábítószer-csempészetet, és feltételezhetően nyolcvan ember haláláért felelős.
Vágólapra másolva!

A madridi hatóságok hétfői bejelentése szerint a Mazzarella család néven ismert banda 14 tagját fogták el, köztük a klán spanyolországi főnökét is. Az akciót egyszerre hajtották végre Marbella, Málaga, Fuengirola, Zaragoza és Ceuta városokban. Elkoboztak 2,5 tonna hasist, számos fegyvert, továbbá lefoglaltak hét ingatlant mintegy ötmillió euró értékben. A letartóztatottakat 51 különféle bűncselekmény elkövetésével vádolják.

A gyanú szerint a csoportnak kapcsolatai voltak más európai bűnöző csoportokkal, amelyekkel együtt közösen szervezte a kábítószer csempészetét Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Marokkó és Albánia között, valamint a Közel-Kelet irányában.