Lerajzolták a vérengzéseket a darfúri gyerekek

Vágólapra másolva!
Ötszáz olyan gyerekrajzot adnak át bizonyítékként a Nemzetközi Bíróságnak (ICC), amelyek a szudáni kormányerők darfúri vérengzéseit ábrázolják. A rajzokat az erőszak elől, a szomszédos Csádba menekült gyerekek készítették - írja a The Independent. Az ICC egy szudáni miniszter és egy milícia parancsnok ellen kezdett eljárást háborús bűnökért.
Vágólapra másolva!

Bombázást, házak felgyújtását, falurombolást, lefejezést, vérben fekvő embereket, összeláncolt nőket és tömegsírokat ábrázoló, 500 gyerekrajzot adnak át a Nemzetközi Bíróságnak (ICC) bizonyítékként a szudáni kormányerők és a hozzájuk hű, arab dzsandzsavíd milíciák darfúri vérengzéseiről.

A rajzokon látszik, hogy a darfúriak mindössze dárdákkal és íjakkal tudtak védekezni az állig felfegyverzett katonák ellen. A szudáni kormány tagadja a vérengzést. A gyerekrajzokon szereplő helikoptereken és tankokon a szudáni zászló látható, és a támadók mindig világos bőrűek, míg az áldozatok feketék.

A gyerekek - köztük nyolcévesek - rajzos vallomásai akkor készültek, amikor a Waging Peace nevű civilszervezet zsírkrétákat és papírt adott a menekült gyerekeknek, hogy elfoglalják magukat, amíg interjút készítenek édesanyáikkal. Közel 250 ezren menekültek a Szudánnal szomszédos Csádba a darfúri atrocitások elől.

A Waging Peace nevű szervezet most átadja a rajzokat az ICC-nek, amely szerintük meggyőzően cáfolja a szudáni kormány állítását. Az ICC eddig két háborús bűnökkel gyanúsított szudánit nevezett meg, de nincs garancia rá, hogy Szudán átadja a gyanúsítottakat a bíróságnak.

Egyikük Ahmed Muhammed Harun, a Darfúrért felelős volt szudáni belügyi államtitkár, aki most a humanitárius ügyek minisztere, és Ali Abd-al-Rahman, az egyik dzsandzsavíd milícia vezetője. Kedden az ENSZ támogatta a brit-francia határozati javaslatot, amelynek alapján 26 ezer fős, közös ENSZ-Afrikai Unió békefenntartó erőt küldenek Darfúrba.

Brit illetékesek azt mondják, ez csak az első lépés. Ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot, hogy az arab többségű khartoumi kormány megpróbálja késleltetni az ENSZ-rendezést. A darfúri vérengzésekben több mint 200 ezren haltak meg és több mint 2 millióan kényszerültek menekülésre.


Egy darfúri gyerekrajz az ötszázból