Egyelőre marad az amerikai vízum

Vágólapra másolva!
A következő egy-másfél évben nem várható áttörés az amerikai vízummentesség ügyében, annak ellenére, hogy George Bush elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi a vízummentességi program kiterjesztését - mondta Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa.
Vágólapra másolva!

Egyrészt azért nem várható gyors előrelépés a kérdésben, mert az amerikai adminisztráció malmai általában lassan őrölnek, másrészt ma már mindenki a jövő évi kongresszusi és elnökválasztásra készül az Egyesült Államokban. Ráadásul a vízummentességnél sokkal jelentősebb kérdésekkel van elfoglalva az USA és az Európai Unió egyaránt - mondta Magyarics Tamás.

A szakértő szerint ha a kelet-közép-európai országok szeretnék is gyorsítani a folyamatot, nehéz lesz partnert találniuk ehhez az Egyesült Államokban. A régió hét országának közös lobbicsoportja ugyanis az egyetlen olyan erő, amely érdemben képviseli ezt a kérdést az államokban. Magyarics Tamás szerint azonban a kelet-közép-európai országok még együtt sem jelentenek túl nagy súlyt.

Avízummentesség esetleges megadás sem jelenti feltétlenül azt, hogy a jelenleginél könnyebben lehet majd az Egyesült Államokba utazni. Esetleg más technikákkal, de az amerikaiak mindenképpen megszerzik majd a számukra szükséges adatokat - húzta alá.

Az is elképzelhető, hogy habár nő majd azon uniós államok köre, amelyek vízummentességet élveznek, ezzel párhuzamosan azonban az egész közösségre nézve szigorodhatnak az Amerikába utazás szabályai - mondta a szakértő, utalva az utasnyilvántartási adatok megosztására az USA és az EU között.

Se Magyarország, se a többi új tagország állampolgárainak beutazása, vagy akár túltartózkodása nem jelent valós politikai és gazdasági veszélyt az Egyesült Államok számára. A munkavállalás szempontjából sem jelentenek kockázatot ezek az országok, hiszen az USA számára a több tízmillió latin-amerikai és távol-keleti bevándorló az igazi probléma - tette hozzá.

George Bush pénteken azt követően írta alá a terrorizmust megelőző óvintézkedések szigorításáról szóló törvényt - amely tartalmazza a vízummentesség kiterjesztésének lehetőségét is -, hogy a szenátus és a kongresszus nagy többséggel elfogadta azt egy héttel korábban.

A jogszabály szerint a vízummentesség megadásának feltételei között szerepel, hogy az elutasított vízumkérelmek aránya ne haladja meg a tíz százalékot. Magyarország esetében tavaly ez a mutató 12,7 volt, a visszautasított kérelmek száma folyamatosan csökken. A másik szempont a túltartózkodás: azok aránya, akik tovább maradnak az Egyesült Államokban a vízumban megszabott időtartamnál. Erről egyelőre nincsenek pontos adatok, ezért az USA-nak technikai felkészülésre van szüksége.

A vízummentességet élvező 27 országgal szemben jelenleg a kelet-európai államok polgárainak száz dolláros díjat kell fizetniük a vízumkérelemért, meg kell jelenniük az amerikai konzulátusokon és interjún kell részt venniük.