Az Európai Unió be fogja tiltani a brit élőállatexportot válaszul a Dél-Angliában kitört száj- és körömfájás-járványra - közölte szombaton Londonban Edward Miliband, a brit kabinet ügyeinek minisztere.

A politikus a BBC-nek nyilatkozott. Közölte, hogy az ilyen eljárást automatikusan rendelik el, amikor kiderül a száj- és körömfájás-járványra vonatkozó vizsgálat eredménye.Péntek este erősítették meg az élőállatokra veszélyes, rendkívül fertőző betegség tényét egy szarvasmarhafarmon a brit fővárostól, Londontól délnyugatra.

A brit hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek az egyik dél-angliai farmon kitört száj- és körömfájásjárvány megfékezése érdekében - jelentette ki szombaton Gordon Brown brit miniszterelnök.

Brown a brit kormány válságcsoportja, a COBRA ülése után elmondta, hogy a szakértők éjjel-nappal azon fognak dolgozni, hogy minél hamarabb azonosítsák a betegség forrását.Az élőállatokra veszélyes, rendkívül fertőző betegség tényét péntek este erősítették meg egy szarvasmarhafarmon Londontól 50 kilométerre délnyugatra.

A brit mezőgazdasági minisztérium szóvivője közölte, hogy Nagy-Britannia máris felfüggesztette az élőállat (beleértve a hús- és tejtermékek) exportjára érvényben levő valamennyi engedélyt. Nagy-Britanniában legutóbb 2001-ben ütötte fel a fejét a száj- és körömfájás, amelynek következtében 7 millió állatot kényszerültek levágni. Az akkori kormányt éles bírálat érte, amiért nem volt képes elég gyorsan megfékezni a fertőző betegség terjedését.