Budapest különcködve hízeleg az USA-nak

Vágólapra másolva!
Miközben kelet-európai sorstársai keveslik az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvényben foglaltakat, Magyarország különvéleményen van: bátorítónak nevezte az amerikai lépést. Pedig a magyarok a lettekkel, a litvánokkal, a lengyelekkel, a románokkal, a szlovákokal és a csehekkel közösen lobbiztak korábban a vízummentességért.
Vágólapra másolva!

Hat NATO-tagállam szerint a vártnál kevesebbet nyújt az amerikai vízummentesség kibővítéséről szóló törvény, amelyet a kongresszus július végén fogadott el. A Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Csehország által aláírt közös nyilatkozatot Washingtonban tették közzé csütörtökön.

"Amerika szoros szövetségesei közül többekre a jövőben is mesterséges korlátokat kényszerítenek, amelyek nem tükrözik a transzatlanti és a globális biztonság iránti mély odaadásukat és elkötelezettségüket" - áll a közleményben, az aláírók ugyanakkor elismerik: a törvény előrelépést jelent.

Magyarország azonban - jóllehet korábban az említett kelet-európai államokkal közös tanácsadó céget bízott meg a vízumkérdés ügyében - nem írta alá a közleményt, hanem egy levelet jutatott el az Egyesült Államok budapesti nagykövetségéhez. Ebben bátorító lépésnek nevezte a törvényt.

A külügy szerint az amerikai törvény a helyes irányba tett első lépés, a vízummentességhez vezető folyamatban - mondta az [origo]-nak Odze Görgy külügyi szóvivő.

Feltételek: kevesebb elutasítás és túltartózkodás

George Bush - miután a szenátus és a kongresszus nagy többséggel elfogadta - augusztus 3-án írta alá a terrorizmust megelőző óvintézkedések szigorításáról szóló törvényt - amely tartalmazza a vízummentesség kiterjesztésének lehetőségét is.

A jogszabály szerint a vízummentesség megadásának feltétele többek között, hogy az elutasított vízumkérelmek aránya ne haladja meg a tíz százalékot. Magyarország esetében tavaly ez a mutató 12,7 volt, de az arány folyamatosan csökken. A másik szempont a túltartózkodás, vagyis azok arányát is le kell szorítani, akik a vízumban megszabott időtartamnál tovább maradnak az Egyesült Államokban.

A vízummentességet élvező 27 országgal szemben jelenleg a kelet-európai államok polgárainak százdolláros díjat kell fizetniük a vízumkérelemért, meg kell jelenniük az amerikai konzulátusokon, és interjún kell részt venniük.