Cheney 13 éve megjósolta az iraki fiaskót

Vágólapra másolva!
Előkerült egy 1994-es, Dick Cheney jelenlegi amerikai alelnökkel felvett  interjú, amiben határozottan ellenezte Irak megszállását. Az általa felvázolt forgatókönyv azóta valósággá vált Irakban: az országot a széthúzás jellemzi, az amerikai áldozatok száma pedig egyre nő.
Vágólapra másolva!

"Nem" - röviden és tömören így válaszolt Dick Cheney jelenlegi amerikai alelnök egy 1994-es interjúban arra a kérdésre, hogy az 1991-es Öböl-háború idején be kellett volna-e vonulni Bagdadba. Az alig több mint egyperces interjúrészlet három napja került fel a Youtube videómegosztó oldalra, és azóta több mint 320 ezren nézték meg.

A népszerűség oka vélhetően az, hogy Cheney-t tartják a 2003-ban indított iraki háború egyik fő felelősének az amerikai kormányzaton belül. Az 1991-es Öböl-háborúban is komoly szerepet játszott, védelmi miniszter volt idősebb George Bush elnöksége alatt.

A most előkerült videóban Cheney több okot is felhoz arra, miért nem lett volna szerencsés elfoglalni Bagdadot és megdönteni Szaddám Huszein hatalmát. "Ha bevonultunk volna Bagdadba, magunkra maradtunk volna" - magyarázta Cheney, majd azzal folytatta, hogy egy nagyon ingatag térségről van szó, ezért ha eltávolítanák Szaddám Huszeint, megdöntenék a központi kormányzatot, akkor az ország könnyen széteshetne.

A nyugati területeket Szíria akarná, a keleti részt Irán, északon pedig ott vannak a kurdok, akik önállósodva fenyegetést jelenthetnének Törökország területi egységére - sorolta Cheney, aki azt mondta, Irak elfoglalása ingoványos helyzetet eredményezne, és sok amerikai áldozattal járna.

A népszerű interjúrészlet

Az 1994-ben felvázolt forgatókönyv azóta valósággá vált Irakban. Szaddám Huszein 2003-as eltávolítása óta az országot a különböző vallási csoportok széthúzása, erőszakos cselekmények jellemzik, és - legalábbis az amerikaiak állítása szerint - Irán és Szíria valóban komoly befolyásra tett szert, még ha területeket nem is csatoltak magukhoz. Az amerikai hadsereg is komoly veszteségeket szenvedett, az AP hírügynökség számításai szerint a 2003 márciusi invázió kezdete óta 3690 katona esett el.

A Youtube-on feltűnt videóval foglalkozott a CNN amerikai hírtelevízió is, amely megkereste az alelnök hivatalát, de egyelőre nem érkezett tőlük reakció. A CNN ugyanakkor megjegyezte, hogy Cheney-t már korábban is szembesítették az Irak ügyében tanúsított pálfordulásával. Az alelnök ezekre a felvetésekre rendszerint azt válaszolta, hogy a 2001. szeptember 11-i merényletek miatt teljesen megváltozott a helyzet.

A CNN megjegyezte, a videót a www.grandtheftcountry.com nevű, a jelenlegi kormányzatot élesen bíráló oldal tette közzé, amelynek szerkesztője a nevét nem árulta el, csak annyit közölt, hogy a felvétellel a képmutatásra akarta felhívni a figyelmet.