Félezren haltak meg a perui földrengésben

Vágólapra másolva!
A perui polgári védelmi intézet (Indeci) összesítése szerint 437-en haltak meg a dél-amerikai országot előző nap ért földrengésben.
Vágólapra másolva!

A hivatalos, de nem végleges számok szerinte összesen 437-en haltak meg a szerdai perui földrengésben. Ez a szám kevesebb a korábbi becsléseknél, amelyek már több mint 500 halálos áldozatról számoltak be.

Az Indeci legfrissebb összesítése szerint 829-en sebesültek meg, azaz nem mintegy másfél ezren, mint azt eddig becsülték. Az intézet egyik vezetője elmondta: mintegy 16700 épület dőlt össze egyebek között Limában és a déli csendes-óceáni partvidéken lévő Ica, Pisco és Chincha városokban.

Az illetékes azonban hangsúlyozta, hogy ezek még nem végeleges adatok, és a veszteséglista ennél súlyosabb lehet. Utalt arra is, hogy több Ica környéki faluról egyelőre nincs hírük a hatóságoknak, mert megszakadt velük a telefonkapcsolat.