Lezárult az első szabad kazah választás

Vágólapra másolva!
Lezárultak Kazahsztánban a szombaton rendezett parlamenti választások. A központi választási bizottság közlése szerint röviddel a szavazóhelyiségek bezárása előtt 58 százalékos volt a részvételi arány. Az olajban gazdag közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságban eddig még egyik választás sem volt szabad.
Vágólapra másolva!

A végleges választási eredményeket vasárnap reggel hozzák majd nyilvánosságra a közép-ázsiai államban, miután a külföldön élő kazah állampolgárok által leadott szavazatok is megérkeztek - közölte a külügyminiszter-helyettes. Az előrejelzések szerint a jelenlegi elnök, Nurszultan Nazarbajev pártjának van a legnagyobb esélye a győzelemre.

A részvétel az ellenzék fellegvárának tekinthető fővárosban, Asztanában volt a legalacsonyabb, itt a választásra jogosultaknak kevesebb mint fele járult az urnákhoz. Az ellenzék szerint ott volt a legalacsonyabb a részvétel, ahol kamerákkal figyelték meg a szavazás folyamatát.

A 8,9 millió választásra jogosult kazah közül többen azért maradtak távol, mert kételkedtek a voksolás tiszta lefolyásában. Az ellenzék az elektronikus szavazás veszélyeire hívta fel a figyelmet, arra hivatkozva, hogy a számítógépes rendszert nem látták el megfelelő védelemmel.

A választás demokratikus lebonyolítását az EBESZ 400 megfigyelője ellenőrizte. A nemzetközi megfigyelők első nyilatkozatai alapján maga a voksolás incidensek nélkül, rendben folyt le.